
A Magyarországi Református Egyház borai 2019-ben az erdélyi Vass Attila 2018-as Pinot Girs fehérbora és a szekszárdi Mészáros Pál 2016-os Ohmerops Cuvée vörösbora lesznek. A nyerteseket ez alkalommal is a Kárpát-medencei református szőlészek és borászok fórumának (BORUM) zsűrije választotta ki. Hetedszer szervezték meg a BORUM-ot, mely a Református Gasztrokulturális Programok része. A hagyományosan március első hétvégéjén megrendezett találkozónak ebben az évben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cserépfalu adott otthont.
„Nem tudok más, hasonló rendezvényről, ahova a szőlő és a bor gyűjt bennünket össze, szerte a Kárpát-medencéből. Nincs még egy olyan szétszakított ország, mint a miénk, ezért történelmi küldetésünk, hogy összetartsuk ezt a nemzetet – ebben komoly segítség ez a fórum” – fogalmazott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a borverseny eredményhirdetésén.
A BORUM 2013-ban indult útjára, eddig mindegyik találkozót más-más történelmi borvidéken rendezték meg. A borászok idén is szakmai előadások segítségével ismerkedhettek meg a legújabb borászati trendekkel, lehetőségekkel és Cserépfaluval. Néhány éve a Magyarországi Református Egyház borversenyének is otthont ad a rendezvény.

A megmérettetésre közel száz borral neveztek, melyek közül a zsűri
egybehangzó véleménye alapján a Magyarországi Református Egyház bora
2019 címet fehérbor kategóriában Vass Attila erdélyi borász 2018-as
évjáratú Pinot Gris-e, vörösbor kategóriában pedig Mészáros Pál
2016-os évjáratú Ohmerops Cuvée-je nyerte el – így a Mészáros Borház
Kft. a tavalyi siker után ismét győzött kategóriájában.
A találkozó végén a résztvevők döntöttek a következő két BORUM
helyszínéről: a fórumot jövő év márciusában a Tokaj-hegylajai
Erdőbénye várja majd, 2021-ben pedig a Balaton-felvidék.