A miskolci Rákóczi utca sarka, a Béke mozival szemben. Kitetszik, még nincs lefedve a Szinva patak, látszik a híd korlátja. Szinte középkori a miliő, ez a több százéves ház sokat láthatott. Akár mesélhetne is. Ha nem, hát nem. Majd én. Minden randi a villanyrendőrnél kezdődik. Ám ha mégse akkor a sötét kapun túl a mozi előtt. Előre megyek jegyet váltani. Az első előadás fél négykor kezdődik. Előtte egy órával kitelepül a kukoricás, aki ebben a házban lakhat. Kitolja a kis sparheltszerű alkotmányát és begyújt. Tíz perc múlva lángol majd késő estig parázslik. Egy forint, annyi, mint két gombóc fagyi – ennyiért kapok egy zacskó pattogtatottat. A csomagolás egyedi, dizájnos, az öreg félbevágott ólomszagú újságokból csavargatja. Évtizedekig itt a legjobb a tengeri. Ha a drága Margitka nénikémnek ég a gyomra egyszerre két tasakot viszek neki innen.
Egy még cikket is kanyarintok az öregről. Kifaggatom, hogy miként lett pattogatott kukorica árus. Mondom, szenzációs címe lesz, pattogatott kukorica János a Béke mozi előtt. Sajnálom, hogy Gyuri bácsi. Még a második nevére is rákérdezek. Elég óvatos, nem hiszi el, hogy firkász vagyok. Hogy honnan szerzi be a tengeri szemeket arra nem emlékszik, csak panaszkodik. Nincs nyugdíja, ha esik az eső hiába áll ki. Ha szovjet filmek mennek fele annyi a forgalma. Majd a fejéhez kap, nem buta a bácsi, kéri, le ne írja ezt. Inkább úgy mondaná, hogy az angol francia filmeknél nem győzi sütést.
Közben rázza a rostot és kiszolgál. Nem kéri, hogy megjelenés előtt lássa a cikket. Viszont manipulál, ha jó lesz az írása jelentkezzen egy tasakért. Ajándék lesz. Két hét múlva már grátisz bérletem van nála.
Közben megérkezik a kiválasztottam. Elfoglaljuk a középső földszinti páholyt. A legjobbat, az elfüggönyözhetőt. Ez az ahol nem kell megvárni a sötétet és itt még a filmszakadás is örömet okozhat.
