Vádemelés a mezőcsáti rabló testvérpár ellen

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség rablás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az ellen a mezőcsáti testvérpár ellen, akik 2019. január 10-én közös italozást követően, erőszakkal vették el egy férfi pénzét és egyéb értékeit Mezőcsáton.

 

Mint arról a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség korábban a letartóztatás elrendelése kapcsán már beszámolt, a vádlottak a fenti napon, a délutáni órákban együtt italoztak a sértettel egy mezőcsáti kocsmában. A vádlottaknak feltűnt, hogy a sértettnél nagyobb összegű készpénz van, ugyanis a férfi a kocsmában tartózkodó vendégeknek, -így a vádlottaknak is- több italt fizetett. A testvérpár elhatározta, hogy megszerzik a sértett értékeit, ezért mikor a férfi távozott a kocsmából követni kezdték. Mikor utolérték az utcán leszólították, egyikük ököllel a fején megütötte és ezt követően a földre került sértettet mindketten testszerte többször megütötték és megrúgták. A vádlottak ezután a bántalmazástól eszméletlen állapotba került sértettől elvették a pénztárcáját – az abban lévő 30.000 forinttal, személyazonosító irataival és bankkártyájával- valamint a mobiltelefonját és a helyszínt elhagyva lakóhelyükre távoztak.

 

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

A nyomozó hatóság a bűncselekmény elkövetése után a vádlottak lakóhelyén elvégzett kutatás során a sértettől elvett pénztárcát, iratokat és pénz egy részét megtalálta.

 

Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő két férfit társtettesként elkövetett rablás bűntettével, közokirattal visszaélés vétségével és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségével vádolja és előéletükre figyelemmel, egyikükkel szemben fegyház-míg másikukkal szemben börtönbüntetés, továbbá mindkettőjükkel szemben közügyektől eltiltás kiszabására és vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt a Tiszaújvárosi Járásbíróságnak.