Kövér László házelnök fogadta a polgárőr szövetség vezetőit

 

Budapest, 2019. május 23., csütörtök

2019. május 20-án a Parlamentbe látogattak az Országos Polgárőr Szövetség képviselői, ahol Kövér László házelnök is fogadta a küldötteket.

 

Az Országgyűlés elnöke meghallgatta a polgárőr vezetők rövid

tájékoztatóit a polgárőr szövetségek és egyesületek működéséről, a

bűnmegelőzés terén elért eredményeikről.

Kövér László nagyra értékelte és szükségesnek minősítette a

polgárőrök áldozatos munkáját, amelyet a települések közbiztonsága

érdekében kifejtenek.

Magyarországon közel 63 ezer fő teljesít több mint kétezer polgárőr

egyesületben szolgálatot. A polgárőrök önkéntes alapon,

ellentételezés nélkül, szabadidejüket feláldozva végzik feladatukat.

Évenként több mint 9 millió órát vannak szolgálatban, ami egy főre

vetítve átlagosan 150 óra önkéntes szolgálatot jelent.

Az utóbbi években a rendőrök és a honvédek oldalán a polgárőrök is

kivették a részüket az illegális migráció elleni küzdelemből. A

közterületeken és külterületeken végzett mindennapi bűnmegelőzési

munkájuk mellett a katasztrófahelyzetekben, valamint a különféle

gyermek- és családvédelmi, környezet- és egészségvédelmi vagy éppen

közlekedésbiztonsági programok élén is segítik a rendfenntartást.

Töretlen elhivatottságukkal kivívták a rendvédelmi szervek, az

önkormányzatok és mindenekelőtt az állampolgárok bizalmát.

Kövér László a magyar Országgyűlés nevében tiszteletét és

köszönetét fejezte ki a találkozón jelen lévő, valamint az összes

önkéntes szolgálatot teljesítő polgárőrnek.