Varázsdoboz a cipőboltban – tartósítás felárral – füstje volt lángja nem – eladták a miskolci retro plázát
cipőbolt

Eladták a miskolci plázát. Most éppen, azt se tudtam, hogy kié, de azt se írták meg, hogy ki lett a boldog tulajdonosa. Arra emlékszem, hogy eredetileg izraeli befektetők ajándékozták meg ezzel a városunkat. S ha jól belegondolunk ez ma már egy olyan retro pláza.

Ez volt az első ilyen bevásárlóközpont Miskolcon, így ennek megfelelően nem a legoptimálisabb a kihasználtság. Vannak benne olyan még a madár sem járta arra részei. Például a parkolók és az üzletek közötti folyósok, amelyeknek a bérlői folyamatosan cserélődnek.

A fővárosi Aréna az ország egyik leglátogatottabb plázája. Nincsenek kihalt sikátorai. Ráadásul, ott három órán át ingyen parkolhatunk. S egy ilyen komplexum bejárásához ennyi bőven elegendő is, s ha nem akkor még egy fordulóval, ki be menettel duplázhatunk is ezen a limiten.

Jut eszembe betévedtünk itt egy cipőboltba. Nem nagy ügy, ott helyben legalább 10 van, minden márkájú megtalálható.  Unokám nagy lábon él – annyira nagyon, hogy már elgondolkodtam veszek egy cipőgyárat neki. S akkor nem kell annyit vesződni egy méretes csuka megvásárlásával. Nos, itt nemcsak, hogy volt egy megfelelő akciós áru, de az eladó hölgy rákérdezett – szeretné e  a cipőt tartósítani. Igazából nem értettem a kérdést, hiszen mi az, hogy nagyon szeretnénk – legalább hazáig kitartson.  Akkor – ajánlotta – 1500 forintért, impregnálja és csepplepergetőssé varázsolja. Magyarra fordítva – akár csónakázhat is benne. Evezőt persze nem adnak hozzá. Persze – mondtuk – ennyit csak megér, hogy két hónap alatt ne nyűje el.

Majd a kedves hölgy visszakérte a cipellőt és betette egy olyan mikrohullámú sütőnek tetsző valamibe és meg nyomta a varázsgombot. Nem telt bele 10 perc, és amikor kinyitotta a készülék ajtaját, sárgás lila füst kíséretében kivette az unokám új lábbelijét. Ennyi volt a tartósítás.

Nekem, mint vidékinek teljesen új volt a technika, rácsodálkoztam erre a szerkezetre, mert még ilyet Bécsben se láttam. Állítólag olyan, mint az autómosásakor a vaxolás – a viaszolás bepermetezik valami olyasmivel, amely megóvja a cipő bőrét. Szenzációs találmány, egy ilyen szórófejes flakon meg nyolcszáz forint, de nincsen ilyen szép füstje.