Rendőrt verni nem volt szokásban – amikor a  francia csendőrből bohócot lehetett csinálni –  sorozatban ironizálnak a körzeti „meghízotton „
A mi falunk rendőre
Ami nem tilos azt szabad
A polgármester és Stoki – a mi kis falunk közege, a szerv hivatalos képviselője

Szinte tragikomikus. Miskolc belvárosában megver három fiatal egy rendőrkapitány helyettest. Ha a média nem elég rámenős tulajdonképpen sosem derül ki. Magam is titkolóznék, tényleg nincs mivel büszkélkednünk. Bár már egy tévé riportot is láttam ebben a témában, de az lenne az igazi, ha maga az érintett az áldozat is megszólalna. Nincs mit röstelleni, civilekkel is megesik az ilyesmi. Engem kifejezetten érdekelne miként történt, sőt azt se bánnám, ha három fiatalkorút is megszólaltatnák letakart szemekkel. Megérdemelnék a nyilvánosságot. Egyébként rendőrt, egyenruhásokat, hivatalos személyeket verni nem nagyon volt szokásban. Ez egy teljesen új módi.

Mint az is, hogy miskolci rendészetnél már jól bevált gyakorlat, a nekik nem tetszőket tettlegesen bántják, megbilincselik, s maguk mentségére megrágalmazzák. Csokorba gyűjtöttem, nem volt nehéz azokat az utóbbi időben történteket, amelyek már bírósági tárgyalás útján a rendészet elmarasztalásával zárultak. Egy ismert főügyészt is inzultáltak, de ő betudta a fiúk túlmozgásos harci szellemének. Mondván, aki ilyen munkára szegődik, az nem nélkülözheti az egészséges agresszivitást. Egy vasúti tiszt és egy neves építész viszont az igazságszolgáltatás során kapott elégtételt. Sorolhatnám, de ezeket inkább a szervezet honlapján kellene tanulságképpen ismertetni.

Jómagam azon is eltöprengtem, hogy honnan hová tartunk. Az átkosban – a fene se sírja vissza, csak a fiatalságunkat – nem volt illő kigúnyolni a hatóságot. A francia –olasz csendőr filmekben szinte nevetséges bohócokként jelenítették meg a rendőröket. Ilyen nálunk még véletlenül se fordulhatott volna elő. Kritizálni, szőrmentén megengedett volt, de karakírozni az állomány tagjait senkinek nem ajánlották. Bezzeg mostanában. Az utóbbi években, főműsorokban szinte egymást érik azok sorozatok, amelyekben a rendőröket kifigurázzák. Balgáknak, esetleneknek és korruptnak illetik őket. Például, a Jóban-rosszban sorozat rendőrei valóságos balfékek, amelyek csak merő véletlenségből csípnek el egy egy bűnözőt. A Mi kisfalunk című szappanoperában szereplő Stoki a helyi körzeti megbízottat – vagy ahogyan nevezik meghízottat – teljesen fogyatékosnak ábrázolják. Majd jön, az újabb egy másik csatornán a szolgálunk és vétünk címmel. Ez se egy olyan rendőrtoborzó film. A régi szocreál ízű Linda, a Kántor és a Kisváros című propaganda filmek ideje lejárt. Talán ennek is a következménye, hogy az alulfizetett rendőrök szép lassan elszivárognak a testületből és egyre nagyobb az állomány létszámhiánya.