Általában csak kézlegyintéssel intézte el és fogadta a köszönéseket. Ha valaki hogyléte felől érdeklődött, megint legyintett egyet és a válasza mindig ugyanaz volt: vagyok… Úgy nézett ki, mint akármelyik falubeli paraszt ember. Öltözéke nyáron viseltes, kitérdelt, itt-ott foltos, rojtos szegélyű szövetnadrág, pardon, pantalló, félig zárt bőr szandál zokni nélkül. Apró kockás ingének ujját könyök fölött feltűrte, csak alkarja, kézfeje, borostás arca, homloka volt napbarnított. Igen koszlott kalapot viselt, alatta fekete sábeszdeklit. Tavasztól nyár végéig jóformán egész nap a kapuja előtt üldögélt a sámlin.
Midőn 45 nyarán egy éjszaka, néhány falubeli zsidóval együtt leszállt a Pestről tizenhat óra alatt a faluig vánszorgott személyvonatról, fáradtan, reménységgel elgyalogolt a Bocskai utca 12-ig. Nem az övéi várták, hanem egy látásból napszámosnak ismert paraszt ember nyitott ajtót, ingben, bokáján megkötött hosszú flanel gatyában. A beszélgetésre megjelent a kócos, mérges tekintetű asszony, bokáig érő hálóingjébe három bozontos fejű kisebb-nagyobb gyerek kapaszkodott.
Nem, nem, dehogy foglalták ők el a házat! Kiutalásuk van a főjegyző úrtól, pecsétes papír, hogy itt lakhatnak, az összes bútort, ágyneműt, egyéb himihumit is használhatják. Aztán nézze csak a kertet, felásta a gyepet, zöldséges lett az egész udvarból. Azt mondta ‘44 nyarán a jegyzőség, hogy valami örökbérlet lesz ez, merthogy Blumenthálék már úgysem jönnek vissza. Most mi legyen ?
Blumenthál József hátán lassan csordogált a verejték. Kérem vissza a házamat! Mi legyen az ágyneművel, a kerti terméssel, kérdezte az egyik lábáról a másikra billegő lakó. Amibe bele feküdtek, vigyék. Szabad bejárásuk lesz, míg a zöldséges terem, azt vihetik. Reggel visszajövök, addig költözzenek ki.
Blumenthál sarkon fordult, zörgetett a szemközti zsinagóga melletti ház kapuján. Wieder Lajos üveges mester sietett ki a házból. Jóska, megjöttél, üdvözölte a szabót. Megijesztettél, azt hittük, hogy megint valami transzport ügyben zörögnek éjszaka… Aranka megmenekült, két hete jött haza, alig ismertem meg. Én egy hónapja. Képzeld, engem a ruszkik hoztak haza dzsippel, a román határról. Tudod megszöktem még télen hatod magammal a munkaszolgálatos századtól, oszt a hegyekben bujkáltunk. Jól tetted, hogy azt mondtad ezeknek, hogy fel is út le is út. Azt pletykálják róluk, hogy több zsidó házat is kirámoltak. Tudod, az asszony rokona annak a briganti Csontos csendőrnek. Alhatsz a nyári konyhában, maradj, ameddig akarsz. A dikón van párna, pokróc, hozok mindjárt lepedőt is. Dehogynem, ne tiltakozz.
Blumenthál felső testét, lábát megmosta a lavor vízben és gatyában ledőlt a deszkából szögelt, szalmazsákos dikóra. A sírás kerülgette, amikor orrába csapott a friss, tiszta lepedő és párnahuzat mosószappanos illata. A felesége is ilyen szappant használt egykor. Mióta nem aludt ilyen ágyneműben! Csak jönne meg az asszony és a lányok. Ő majd igyekszik kimeszelni a szobát, a konyhát, a kamrát, a tornácot. Felsúroltatja a padlót. Biztos elvállalja a cigány Kati, aki a feleségének is segített, főleg nagy ünnepek környékén. Jaj, nem nézett be az utcai szobába, a szabász asztal és a varrógép vajon ….?
Annak idején a jegyző, két segédjegyző, a kántortanító, a telekkönyvi, a községházai hivatalnokok többsége, két csendőr altiszt és ezek családtagjai is jártak hozzá, ha új öltöny, ruha, szoknya kellett érettségire, lakodalomra, keresztelőre, temetésre, egyéb jeles alkalomra. Az állandó kuncsaftok a javítást, a módosabbak az alkalmankénti vasalást is őrá bízták. Segéd nélkül dolgozott, csak felesége segítette a műhelyben, főként a fércelésben, endlizésben, a gomblyukvarrásban, gombfelvarrásban, a vasalásban. Minden egyéb műveletet ő végzett.
Aztán eljött az idő, amikor senki nem nyitotta rá az ajtót. A kuncsaftok némelyike se előre, se vissza nem köszönt neki, ha találkoztak. Rövid ideig feketén az öreg Vekerdi szabónál segédkezett, aki vásározóknak varrt tucat számra olcsó, paraszti gúnyát.
Aztán lett hivatalosan is munkája. Hívta az ő hazája munkaszolgálatra…Többször is. Aztán küldte, vitte Mauthausenbe. Ott érte a hír, egy későbbi transzporttal érkező falubelitől tudta meg: az ő családját is Szilágyi csendőr őrsparancsnok vezérletével hajtották az állomásra, vagonba…
Se a községháza hivatalnokai, se az alig kéttucatnyi hazatántorgott zsidó ismerős nem tudott hírt az ő családjáról. A kuncsaftokat nem fogadta, kézlegyintéssel küldte el őket. Reggeltől délig a kapu előtt ült a sámlin, gyakran nézet jobbra, a fő utca felé, mert arról jöhettek a vasútállomásra érkezettek… Senki nem zörgette a kapuját se nappal, se éjszaka. Lehet, hogy a felesége nem is fog zörgetni, biztosan vitt magával kulcsot…
Ősz lett, hűvösödött, már nem ült ki a kapu elé. Félóránként jött ki az utcára, jobbra nézett, várt néhány percet, aztán vissza a házba. Délutánonként rendszerint a nagy szabászasztalon aludt egy keveset, aztán sötétedésig ismét félóránként ki-kinézett az utcára.
Egy héten egyszer ismét dolgozott az öreg Vekerdi szabónak. A Joint-tól kapott ételcsomagot vagy segélyt, így vett kenyeret, néha vajat, krumplit, tojást, lisztet, konyhai fűszert, miegymást. A Kati nevű cigányasszony főzött, mosott rá. Friedmann rasekol minden péntek délelőtt elbicegett hozzá és hívta kidusra, szombati ebédre. Köszönte szépen, de nem ment el Friedmannékhoz. Másokhoz sem. A szemben lévő zsinagógába sem, a szomszéd házban lévő imaterembe sem.
Télre fordult, pár mázsa szenet vett, csak a konyhai tűzhelybe gyújtott be, hogy Kati két napra főzzön valamit. A konyhából engedte be a meleget a szobába. Majd ha hazajön Boriska és a két lány, Icus és Kati, akkor majd a szobát is kell fűteni.
‘46 januárjában vendégei voltak, Steiner, Klein és Schwarcz. Mindhárom szabó mester volt, hozzá hasonlóan. Lépj be Blumi te is a szabók szövetkezetébe! – biztatták. Úgy könnyebb lesz. Schwarczot választották elnöknek, már szerzett is munkát, egyenruhákat kellene varrni százszámra az új rendőrségnek. Kellene a szakértelem, a tudás, a felszerelés, a dolgos kéz. Ha varrógépet, szerszámokat is hoz a szövetkezetbe, azokért részletekben fizetnék ki a vételárat. Havi munkabér is lenne, meg részesedés a nyereségből. A község ingyen adja a mára üres Gazdig-féle áruház helyiségeit, aminek ugye a gazdája nem került elő… Blumi, köztünk a helyed, biztatták.
Borostás arcát simogatva töprengett Blumenthál az ajánlaton. Akárhogy közelítette meg a kérdést, mindig az jutott eszébe, vajon mit szólna hozzá Boriska, a felesége. Már kínos volt a választ váró csend, a vendégek némán toporogtak.
Blum sóhajtott egy nagyot és válaszolt: vihetitek a varrógépemet, a szabászasztalt, az ollókat, a spulnikat, a snitteket, annyit fizettek, amennyit tudtok…De ne részletekben. Én nem lépek be hozzátok, nem mintha zsenánt lenne, nem. Én már nem tudok a munkára figyelni. Se családom, se senkim… Minek, kinek dolgozzak, mondjátok meg. Nektek adom a házat is, ha összenyitjátok a konyhát, szobát, itt is elfér vagy nyolc varrógép…Nem, nem kell a házért nekem egy fillér sem! Hanem azt kérem, hogy egy éven belül csináltassatok egy márvány táblát, arra véssék fel a faluból elvitt és elpusztított zsidók nevét. A zsinagóga kertjébe kéne felállítani. Tegnap kaptam a Vöröskereszttől az értesítést, én már nem várhatom a feleségemet, a gyerekeimet. Értesítsetek, ha elkészült az emlékmű. Valamikor áprilisban volt itt a bevagonírozás, azon a napon kéne felavatni és aztán minden évben megtisztelni közösen valaha volt szeretteink emlékét. Majd eljövök én is minden évben. Megyek Pestre, egyik unokaöcsém hív, ő is egy szál maga maradt. Sameszkodik szegény, így van egy pici lakása a zsinagóga mellett, én is elférek ott vele…Lesz, ami lesz…Jó már soha nem lesz…
