A csalás fortélyai – mire figyeljenek a  számlálóbiztosok – a zöldet nem keverni a fehérrel

Magam is számlálóbiztos leszek Miskolcon a 19. számú körzetben.

Jó ideje folyamatosan kapom a kiképzést, tanulom a szabályokat, s igyekszem teljesíteni a társadalmi feladatomat. Korai kelés , fél hatra már a körben kell lennem. Soha életemben ilyet még csináltam és valószínű, hogy ez lesz az ilyen utolsó tettem. Soha nem gondoltam, hogy ilyenkor mi mindenre kell ügyelni. Meg kell válogatni, hogy kitől kapok ételt vagy italt, nem kevernek e altatót bele vagy futásra késztető cuccot.Közben jönnek a hírek a város peremkerületeiből, hogy emelték a tétet. A láncszavazóknak, a nyomorban élőknek ötről nyolcezerre emelték a fejpénzt. Tessék számolni, ezt kell öt évre beosztani. Szerintem túl olcsón adják magukat. Mentségükre szóljon, hogy abban a helyzetben magam is elfogadnám azt  a pénzt. Ha van is szaga sebaj, úgy se sokáig lesz náluk.

Különben ma számos barátom hívott telefonon – mit tegyen – maradjon e otthon , s ha kikel a fotelből kire szavazzon. Nos,  tegye ezt mindenki lelkiismerete szerint úgy ahogyan az elmúlt öt esztendőt megélte. Bárki is következik a városháza élén az elvesztegetett fiatalságunkat , életünk alkonyát se kapjuk vissza.

Nehéz döntés előtt állunk. Most a kampány hajrájában minden alapkövet leraktak. A martintelepi hídét talán már hatodszorra.  A látványtervét már fejből megrajzolnám. Veres Pált nem szeretik az alacsony növésűek. Erre úgy jöttem rá, hogy minden oszlopon a lecsúszott plakátján kiszúrták a szemét. Gyurcsánnyal. Azzal akivel életében egyszer találkozott 2003 tavaszán az általa vezetett gimnáziumban. A vele készült interjúban elmondta ez volt az egyetlen kapcsolatuk, s ha nyer akkor Fleto nem jön Miskolcra, nem költöznek össze és közös gyereket se akarnak. E felől nyugodt lehet mindenki. Migránsokat se akar betelepíteni se ide se máshová. Akik tehát abban reménykednek, hogy meghágják a messziről jövő  idegenek akkor ne foglalkozzon Veres Pállal. Azok akik tartanak attól, hogy hétfőtől nem lesz állásuk az önkormányzat berkeiben ne aggódjanak, aki ismeri tudja nála humánusabb , jámborabb tanárember kevés van a környéken.

A napokban láttam egy érdekes videót, amelyen egy szerencsétlen tanárt megütni készülnek a hözöngő diákok.  Szörnyű látvány. Ilyenkor magam is gondolkodóba esek, hogy miért vannak még olyanok akik ezt a hivatást választják és mi tartja a tanárokat ezen a veszélyes pályán. S ha már lehúztak ott három évtizedet mi készteti őket váltásra. Nos, Veres Pál elmondta, minden pátosz nélkül – szeretne valamit tenni a szeretett városáért.  A jobbító szándék vezényli.

Korábban ugyanezt kérdeztem volna – ha tehetem – Kriza Ákostól is. Jó orvosként miért hagyta ott a tanult hívatását. Feltételezem, hogy Ő is hasonló jó szándékkal startolt, választott pályamódosítást. Tehát induláskor mindenkinek jár egy esély. A rövidre szabott életünkből. Csak a kísérletezéssel kellene már felhagyni. Rajtam már modellezték a szocialista társadalmat is majd félidőmben járva újítottak ezen is. A franc se tudja már, hogy a kapitalizmus farkasos korszakában vagyunk e vagy a rothadó imperializmus jóléti rendszerét adagolják be. A lényeg a nyulakat mindig beáldozzák.Végül ki nyúlnak.

Holnap azaz vasárnap  nekem hosszú napnak ígérkezik.  Napközben megvonják tőlem a telekommunikációs lehetőséget, laptop, telefon nuku. Ne keressenek.  Kedves Olvasóim meg aludják ki magukat mint jómagam és ügyeljenek a következőkre.

A szavazatszámlálók – és egyben a választás gyakorlati lebonyolítói – elsősorban a helyi önkormányzatok munkatársai, de minden jelölő szervezetnek is joga van tagokat delegálni ezekbe a testületekbe.

A 2018-as parlamenti és a 2019-es EP-választások idején is a Fidesz jóval több delegáltat tudott küldeni, mint az ellenzék.

Amire nagyon kell figyelni

  • A zöld és a fehér borítékok

A települési önkormányzati választás szavazólapjai fehérek lesznek, és a hozzájuk adott borítékok is. A nemzetiségi önkormányzati választás szavazólapjai viszont zöldek, ahogy a hozzá tartozó borítékok is. Erre nagyon kell vigyázniuk azoknak, akik a nemzetiségi választáson is részt vesznek, mert ha keverik a színeket (zöld borítékba fehér lap kerül, vagy fordítva) akkor a szavazatuk érvénytelen lesz.

Minden borítékot ugyanabba az urnába kell dobni, de a szavazatok összeszámlálása előtt színek szerint szortírozzák a borítékokat, és a zöldeket elküldik, mert azokat nem helyben számolják. Éppen ezért a nemzetiségi szavazat csak akkor érvényes, ha a zöld borítékot a választó le is zárja, nehogy útközben hozzájuk lehessen nyúlni. A nyitott zöld borítékban lévő szavazat érvénytelen lesz!

A biztonság kedvéért a nemzeti választási iroda azt javasolja a szervezőknek, hogy ne egyszerre adják oda a választóknak a zöld és fehér papírokat. Előbb szavazzanak a fehérrel, aztán ha bedobták az urnába, akkor menjenek felvenni a zöldet, és szavazzanak újra! Elvben ez a rendszer, ha egyszerre adják a különböző színű lapokat és borítékokat, akkor érdemes panaszkodni.

És még egyszer: a boríték és a szavazólap színe mindenképpen legyen azonos!

  • Figyelni kell, hogy ki mazsolázza a részvételi listát

Az egyik legfontosabb feladata a szavazás ideje alatt a delegáltaknak, hogy egymást ellenőrizzék. Volt ugyanis már példa rá, hogy valamelyik párt embere megpróbálta kiírni, lefotózni vagy memorizálni, hogy ki nem volt még szavazni, és kiosonva a teremből telefonról értesítette a pártja aktivistáit a hiányzókról. A hiányzókat az aktivisták megkeresték, hogy rábeszéljék őket, menjenek már el.

Ezt tiltja a törvény, remélhetőleg senki sem próbálkozik most vele, de azért érdemes figyelni, hogy tényleg ne forduljon elő ilyesmi.

  • Ajándékozni tilos

Bűncselekménynek számít a szavazatért ajándékot vagy pénzt adni, és ezeket elfogadni is. Az ilyen bűnös ügyleteket leginkább akkor lehet lebuktatni, amikor a szavazatukat eladni készülők bizonyítani igyekeznek megvesztegetőiknek, hogy a kérésüknek megfelelően szavaztak.

Előfordult már, hogy a megvesztegetett választók a telefonjukkal lefényképezték a szavazólapjukat, és a fotók bemutatásáért kaptak jutalmat. Szintén volt már példa láncszavazásra Magyarországon. Ilyenkor a lánc első tagja nem szavaz, hanem kiviszi az üres szavazólapját. Azt a megvesztegető kint kitölti, és a következő ember már ezt dobja az urnába, a saját szavazólapját pedig szintén üresen kiviszi. Így követik egymást a láncszavazók, akik előre kitöltött lapokkal mennek szavazni. Aki ilyet lát, azonnal jelentse, akár rendőrt is hívhat.

  • Túlszavazni is tilos

Ahogy egy gyömrői beszélgetésen is elhangzott, előfordulhat, hogy egy jelölt hamis szavazatokat kap. Ilyenkor a csaló kiviszi magával az eredeti szavazólapot, és színes fénymásolóval sokszorosítja, és megbízója javára kitölti őket, majd egy bűntársa a köteget egyszerre megpróbálja bedobni az urnába, hátha nem veszik észre.

Amikor a szavazatok összeszámlálásakor azt látják, hogy több a szavazat, mint ahányan részt vettek a választáson, minden jelölttől levonnak annyi szavazatot, amennyi a többlet. Ezzel a csaló jár jól, hiszen tőle csak a hamis szavazatokat vonják le, míg a többiektől valós szavazatokat vesznek el.

A 2018-as parlamenti választáskor feltűnően sok ilyen eset volt. Akkor ezt általában azzal magyarázták, hogy a nemzetiségi listára szavazóknak véletlenül pártlistás szavazólapot is adtak, pedig ez tilos volt. (Önkormányzati választáson nem tilos két módon szavazni, csak a helyes színű borítékokra kell figyelni.)

Ezt a csalást csak úgy lehet kiszűrni, ha sikerül figyelni, hogy mindenki csak egy szavazólapot dobjon az urnába.

  • Manipulált névjegyzék

Elsősorban az ukrán határ mentén vannak települések, ahol olyanok is állandó lakcímmel vannak bejelentve, akik soha egy napot se töltöttek el valójában az adott településen. Ők jellemzően ukrán-magyar kettős állampolgárok, akiknek ha nem lenne magyarországi lakcímük, akkor az önkormányzati választáson nem szavazhatnának.

A gyanús lakcímek miatt az MSZP két település esetében feljelentést is tett már, de a nyomozás érdemben még el se kezdődött, így ezt a fajta csalást most vasárnap nem lehet még kivédeni.

  • Összeadás

Az egyes szavazókörökben megszámolt szavazatokat továbbítják, hogy össze lehessen adni a választókörök részeredményeit. Az összesítést elektronikusan végzik.

Hogy itt is ellenőrizhető legyen a pontos számolás, Budapesten az ellenzéki delegáltak lemásolják a saját választókörük jegyzőkönyveit, és azokat beküldik egy ellenzéki központba, ahol párhuzamosan az állami rendszerrel ők is összeadják az eredményeket. A hivatalos eredményhirdetés után a lemásolt jegyzőkönyveket az ellenzék nyilvánosságra hozza.