Egy biztonságos kuckó a Búza téri piacon – itt a krokodillal is megbirkózhatunk  – kolbász, szalonna minden sertésalkatrész minőségi kivitelben – ki ne hagyja –
Füsti kuckó

Ne már mindig a választással, a kampánnyal foglalkozzunk. Majd eldől, aminek el kell dőlnie.

Most inkább üdvözöljük új hirdetőnket, Kozák Lászlót, a miskolci Búza téri piac legcsábítóbb boltjának a Füsti kuckónak a tulajdonosát.

Kezdjük azzal, hogy ebben az életben, ami jó és élvezetes az egyben káros is. Kockázatos az egészségre, ha az egészségünkért aggódó orvosokon múlna szénhidrátmentes száraz kenyéren tengődnénk. Ám mi nem tartunk a koleszterintől egyébként is álmunkban mindannyiinknak kocka hasa van. Ha belépsz, ebbe Búza téri kuckóba rögtön felejtse el ezt a sok hülyeséget, amit összehordtam.

Megmondom, elsőre azonnal megakad a szeme a bejárattól jobbra lévő antik konyhai kredencen. Sokunknak volt ilyen annak idején. Ez már is az otthonosság érzetét kelti. Majd letapad a szemünk a hűtőpultokon, ahol a kolbászok garmadája található.  Van itt komplett disznótoros, sütni való kolbász, májas hurka, abált szalonna és még jó fokhagymás csécsi is. Amit egy hízott sertésből ki lehet hozni, tepertő, pörc, füstölve, tekercsbe fonva, bőrösen, ami szem szájnak ingere azt már tálalják, csomagolják.

A gasztronómiában kalandozók is óriási felfedezéseket tehet ebben a kuckóban. Valamikor Miskolcon volt egy lóhúsbolt a Szeles utcán.  Sosem voltam huszár, de ide be nem mentem volna. Bár mondogatták a lóhús leves és a kolbász fenomenális. Itt most száraz lóból készült sonka ugyanúgy kapható, mint minden egyéb értékes vadhús.

Ám aki úgy gondolja, hogy egzotikus állatokra van, gusztusa ki ne hagyja a krokodilsteaket, a tevehúsos hamburgert – az egy és a két pupusat, vagy kóstolja meg a lámát.  Állítólag rá lehet szokni és a most felsorolt állatok húsa nemcsak egészséges, hanem gyógyító is.

Jó étvágyat – lehet, hogy valamit kihagytam – na de úgy is bemennek egy felfedező látogatásra. S ha már ott vannak, tapasztalatból mondom, az edelényi kolbász nélkül ne menjenek ki a boltból.