Salkaházi Sára Program, rendkívüli támogatás – ez is Miskolc
Salkaházi Sára

A Salkaházi Sára Program ötödik születésnapjára tekintettel, a korábban már egyösszegben folyósított 10 ezer forinton túl, további 5 ezer forint rendkívüli támogatást kapnak az idén a programban részt vevő szépkorúak. A miskolci képviselőtestület döntésének értelmében az összeg kézbesítése december 14-én megkezdődik.

Veres Pál Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere az elmúlt hónapokban többször is hangsúlyozta, meg kell becsülni azokat, akik Miskolcot felépítették és örökül hagyják nekünk és gyermekeinknek. Éppen ezért intézkedései közt elsőbbséget élvez a köszönet, az idősekkel való valódi törődés. Ennek jegyében a jövőben szeretné bővíteni a korábbi programok kínálatát,

Miskolc ezzel is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy az itt élő szépkorúak nyugdíjas éveiket boldogan, megbecsülésben élhessék abban a városban, amelyért dolgoztak, fáradoztak évtizedeken keresztül.