Csak úgy a rend kedvéért – egy hete már nem nyöszörögtem ebben a témában – felidézem, hogy unokám 2018 őszén kutyasétáltatás közben beleesett a Derkovits utcában, egy megbillent csatornafedélen az aknába. Valamiképpen az összes illetékes tett egy nagyot a mi személyes, szociális problémánkra, egy gazdátlan városban természetesen minden megeshet. Jómagam mint a sérült fiú megbízott képviselője azóta is küzdök a jóvátétel, a kártérítés ügyében, de egyelőre hasztalan. A korábbi városvezetés elég ellenségesen kezelte ezt a problémát, próbáltak szívatni, de végül mindannyiszor elutasították a jogos igényünket. 
A héten azt hittem, el tudok szakadni a témától, s Pesten nem jut majd eszembe. Tévedtem a Hegyalja úti játszótéren megpillantottam ezt a nagy méretű csatornafedelet. A játszótéren. Lesből megfotóztam, ahogy a mama a gyerekével ritmikusan ezen ugrált. Kivert a hideg verejték, még beleesnek a mélybe. Nos, ott tudtam meg ebben a parkban ez a legnépszerűbb játékszer, minden korosztálynak. Lehet rajta ugrálni, rugalmas, s biztonságos. Persze nekem ezt már hiába mondják, mondanák, akik a kígyó egyszer megmart a sárkánytól is fél. Mindenesetre jó volt látni, ahogy ezen önfeledten ugrált a család. Sokáig rugóztak ezen mint ahogyan én teszem mosta megbokrosodott miskolci csatornafedéllel.
