Életének 81. évében elhunyt Czeizel Endre, a közismert orvos-genetikus. Televíziós műsorai nyomán a tudományos kutatások, így elsősorban a genetika eredményeit a nagyközönség is megismerhette. Számos írásában foglalkozott a zsidóság témakörével is. Egy lapjuknak írt korábbi cikke újraközlésével emlékszünk rá.
A szerkesztőség, reflexió kérésével küldte meg nekem Halász László tanulmányát, amit érdekes és hasznos, gondolkodásra serkentő írásnak tartok.
A génjelek között a Duffy-vércsoport FYO génje lényegében a feketék 100 %-ában megvan, ezzel szemben a fehér és sárga emberekben hiányzik. A Diegó vércsoport DiO génje viszont nagyon gyakori a sárga emberekben és az amerikai indiánokban, de nem fordul elő a fehérekben és feketékben.
Az, hogy az egyetemisták a zsidókat éles eszűnek, kalmárszelleműnek, szorgalmasnak, kapzsinak és intelligensnek mondják, Halász László sztereotípiaként értékeli. Hozzá teszi, hogy ezek nem légből kapottak, de azért „a csalóka látszatnak, vagy legalábbis közös torzításnak engednek.” Szerintem itt a tények a fontosak. Hiszen a katolikus vallás megbélyegezte az uzsorát és a keresztények lenézték a kerekedőket, ezért e foglalkozások, majd modern változataik, mint a bankrendszer, a zsidóság kezébe kerültek. Hiszen 1910-ben a magyar állampolgárok 18,2 milliós számán belül a zsidóság aránya 910 ezer, kereken tehát 5% volt, ezzel szemben a bankárok 80 %-a közülük került ki és a kereskedők között is többszörös volt részesedésük népességbeli arányuknál. A pénzvilágban és a kereskedelemben pedig a személyes rátermettség és üzleti ügyesség nehezen különíthető el kalmárszellemtől és kapzsiságtól.
Érdekesebb ennél a zsidóság értelmiségiek közötti részesedése, mert ez már összefügghet éles eszükkel/intelligenciájukkal. 1910-ben Magyarországon az ügyvédek 50 %-a és az orvosok 60 %-a volt zsidó származású. Még érdekesebb ennél az éles eszűek csúcs kasztjának számító Nobel-díjasok közötti részesedésük. Halász László említi, hogy ez 1901-1962 között 16 % volt. 2001-ben értékelték a Nobel díj első 100 évét és a 719 díjazott között 18 %-nak találták a zsidók részesedését. Még érdekesebb ennél a magyar Nobel-díjasok elemzése.
Három olyan Nobel-díjasunk van, aki magyar állampolgárként kapta meg ezt a kitüntetést és hivatalosan ők tekinthetők magyar Nobel-díjasnak. Ők Szent-Györgyi Albert, Hevesy György és Kertész Imre. Ketten zsidó származásúak, és Szent-Györgyi anyai nagymamája is zsidó volt. Hét olyan Nobel-díjasunk van, aki Magyarországon született, de „időben lelépett” és már külföldi állampolgárként nyerte el ezt a díjat. Lenard Fülöp/Philipp, Békésy György, Wigner Jenő, Gábor Dénes, Oláh György, Harsányi János és Herskó Ferenc közül Lenard (ő német nemzetiségű magyar állampolgárként látta meg a napvilágot Pozsonyban) és Békésy nem volt zsidó származású. Végül szokás „haza számolni” azt a 6 magyar származású Nobel díjast, akik nem Magyarországon születtek, egy kivételével nem is tudtak magyarul, de szüleik egyike vagy mindkettő magyar volt. Ők Robert Bárány, Richard Zsigmondy, Milton Friedman, Carleton Gajdusek, Elie Wiesel és John Polányi, közülük Zsigmondy és Gajdusek nem volt zsidó származású. E 16 személy közül tehát 11 a zsidó származásúak közé tartozott, és ez a 68,75 %-os arány szignifikánsan eltér a várt 5 %-os értéktől. Ha tehát a Nobel-díj korszakban valaki magyar zsidónak született, 13,75-ször nagyobb volt az esélye a Nobel-díjra.
Most a nagy magyar matematikusokkal foglalkozom, eddig 10 személyt értékeltem. Két csoportra osztom őket. Az egyikbe az „igazi” matematikusok kerülnek (Bolyai János, Fejér Lipót, Riesz Frigyes, Turán Pál, Erdős Pál, Rényi Alfréd). A másikba, akik ugyan matematikai csodagyermekek voltak, de azután apai nyomásra mérnökök (Kármán Tódor, Wigner Jenő) vagy közgazdászok (Harsányi János) lettek. Neumann János kilóg ebből az osztályozásából kettős: mérnöki és matematikai végzettsége miatt. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy e 10 személy közül 9 zsidó származású.
Azt szívesen megkérdezném a Halász László által említett USA-beli vizsgálat szervezőitől, hogy miért különítik el az éles eszűséget és az intelligenciát. A kreatológia tudománya szerint a szellemi képesség, különösen annak kivételes megnyilvánulása, 4 faktor eredője. Ezek (1) az általános értelmesség, amit a hétköznapi életben okosságnak vagy éles eszűségnek mondunk, a tudományban pedig intelligencia a neve, amit az IQ tesztekkel mérnek; (2) a speciális szellemi képességek széles tárháza, mint verbalitás, térbeli tájékozódás, matematika, muzikalitás, stb., amely sokszor eldönti a pályaválasztást; (3) kreativitás; és (4) motiváció, ami magában foglalja a szorgalmat és nagyon függ az EQ-tól (vagyis az emocionálitástól, magyarul, hogy szeretjük-e azt, amit csinálunk). Mindezek a képességek a DNS-ünkben adottságként vannak jelen, a külső/környezeti hatásoktól függ, hogy ezekből mi és hogyan valósul meg képességként. A külső hatásokat is 4 csoportra szokás elkülöníteni, mint család, iskoláztatás, kortárs hatások és társadalmi lehetőségek.
A zsidóság szellemi téren tapasztalt sikerességét elsősorban a családi és iskolai, tehát szociokulturális hatásokkal magyarázzuk. Mégis, az olyan genetikai hatások sem hagyhatok figyelmen kívül, mint a beltenyészet, amely a kis közösségben élő zsidók egymásközti házasságára vezethető vissza. Emiatt a mindenkiben, így a zsidó szülőkben is meglévő, de lappangó „rossz” és „jó” gének gyakrabban találkozhatnak össze gyermekeikben. E „rossz” gének magyarázzák meg az olyan, szinte csak zsidókban előforduló genetikai betegségeket, mint pl. a Tay-Sachs-Schaffer és Canavan kórt. A lappangó „jó” gének összetalálkozása pedig a géniusz-palántaság kiindulópontja lehet. (A versenylovakat is gyakorta unokatestvérek párosításával tenyésztik ki.)
Sokkal fontosabbak ennél a szociokulturális hatások, a zsidóság 3000 éves írás-olvasás tudása; az a tanítás, hogy a szülőknek gyermekeik számára a legjobb iskoláztatást kell biztosítani; és a küldetéstudat, amit gyermekeikbe táplálnak. Mindezek jól tetten érhetőek voltak a magyar Nobel-díjasok életében, de ezek részletei már nem férnek bele ebbe a hozzászólásba.
Végezetül hadd említsem meg egy személyes emlékem. 1971-ben Londonban voltam ösztöndíjas, ilyenkor az esték elég ráérősek. Rászoktam a Galton-könyvtár látogatására, ez éjszaka is nyitva volt! S volt ott egy külön nagy részleg a zsidóság genetikai kutatásával foglalkozó könyveknek. Meglepődve fogtam hozzá olvasásukhoz, és hazatértem után összefoglaltam egy tanulmányban a tanultakat a Valóság folyóirat számára. Néhány nappal elküldése után, Sükösd Mihály, aki barátom volt, hívott fel a szerkesztőségből, hogy ők bátrak, de azért nem ennyire… Néhány nap múlva újra telefonált, mondván, elküldik írásomat Aczél elvtársnak. Nem is telt el sok idő, amikor Aczél György magához rendelt a parlamenti dolgozószobájába. Alig léptem be ide, azt kérdezte: „Czeizel elvtárs maga zsidó?” Válaszom az igazságot tükrözte: „Nem, én katolikus vagyok.” A következő kérdése az volt, akkor miért foglalkozom ilyen „faji” kérdésekkel. Megmagyaráztam neki, azért, mivel érzésem szerint a zsidó kultúra többet tud kihozni a veleszületett adottságokból, mint a többi és ezt érdemes lenne nekünk is megtanulni. Elég sokáig hallgatott, majd ezt mondta, ez okos ötlet, foglalkozzak tovább e témával.
