Televíziós műsorral segíti az érettségizőket Miskolc – Veres Pál polgármester támogatásával

 

 

Rendhagyó műsorral segítik az érettségizők felkészülését Miskolcon. Hétköznaponként 17 órától 45 perces előadást tart majd a helyi televízióban a város valamely középiskolai tanára. A műsorrendet is megváltoztatta a „tanórák” miatt a csatorna. Elsősorban az alaptantárgyakra való felkészülésben szeretne segíteni a #érettségi című műsor a diákoknak.  A felvételeket már hétfőn elkezdi forgatni a Miskolc TV stábja. A magyar, matek és történelem érettségire felkészítő órák március 23-tól kerülnek adásba a csatornán. De az előadások a minap.hu<http://minap.hu> portálon is elérhetőek lesznek.

 

A kormány tegnap bejelentését követően a Miskolc Televízió felelősséget érzett abban, hogy saját eszközeivel segítse a diákok érettségire való felkészülését ebben a rendkívüli helyzetben. A Televízió vezetését támogatásáról biztosította Veres Pál, Miskolc polgármestere is, aki önmaga is segített kapcsolataival a műsor előkészítésében