Kár, hogy ehhez egy vészhelyzet kellett – a miskolci törzsvezetésben helye van az ellenzéknek is – Miskolcon megnyugtatóan példaértékű az összefogás – az árulkodó fotó

Mint látszik a miskolci operatív törzs Veres Pál polgármester vezetésével még szombaton késő este is ülésezett. Most nincs ünnep vagy szabadnap, helyzet van, gyors és megfontolt döntésekre van szükség. A Karmelita várbéli ülésen pénteken reggel még az iskolák bezárását nem tartották indokoltnak. Estére viszont változott az álláspont. Nem illő kritizálni az álláspontok gyors változását. A jelenlegi körülmények között amikor óráról ára változik a helyzet nem szégyen újrafontolni a korábbi döntéseinket.  Ha nem így tennénk akkor lenne ok a támadásra.

Különben illő tudni, hogy a miskolci törzs vezetői a kormány döntéseihez igazodnak. Vannak helyi s központi utasítások, hatáskörök, ezek szerint dolgoznak. Egyébként ha jól megnézik ezt a fotót, s árgus szemmel követik a hazai belpolitikát rögtön észrevehetnek egy fontos pozitívumot.  Igen, bizonyára kiszúrták, Miskolcon a helyi törzsvezetésébe meghívták, bevonták az ellenzéki frakció vezetését. Butaság lenne ha ebben a helyzetben bárki is elutasítaná a közös, együttgondolkodást. Nem egyszerű  dekorációként hanem egyenlő beleszólási joggal követik nyomon a járványhelyzet alakulását.  Miskolc példát mutat.  Amikor helyzet van érdemes félretenni a kicsinyes politikai pártérdekeket, nem a partvonalról kell beszólogatni. Választottjaink most egy asztalnál ülve fontolgatják a szükséges döntések meghozatalát. Az ilyen konstruktív hozzáálláshoz partnereke kellenek. Üdvözölendő , hogy a mi városunkban így zajlik egy törzsvezetési ülés. Csak az a kár, hogy ehhez egy vészhelyzet kellett.

( A kép jobboldalán még jól felismerhető Molnár Péter a Fidesz KDNP frakcióvezető helyettese)