A Kartonpack vezetőségét azonnali hatállyal visszahívta a céghez kirendelt kormánybiztos
kartonpack

A Budapesti Értéktőzsde oldalán közzétett tájékoztatásból derül ki, hogy a Kartonpack Dobozipari Nyrt. vezetőségét leváltotta a céghez pénteken kirendelt kormánybiztos – szúrta ki az Mfor.hu szombaton.

A debreceni tőzsdei cég pénteken 11 órától került állami felügyelet alá, az állami tulajdonjogok gyakorlása Juhász Edit, kormánybiztos feladata lett, aki a cég számlái felett is átvette az irányítást, emellett a megjelent kormányrendelet lehetőséget biztosított arra is, hogy szükség esetén a cég vezetőségét visszahívja, a képviseletre jogosultak jogait pedig felfüggessze vagy korlátozza.

Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy a cég állami gyámság alá helyezéséhez mennyire kapóra jött a járványhelyzet miatt hozott felhatalmazási törvény. A tulajdonosi jogok gyakorlására ugyan eddig is meg lett volna az állam lehetősége, ugyanis a tőzsdei társaság korábbi főtulajdonosát, Kerék Csabát az egykori Kulcsár-ügy másodrendű vádlottjaként egy évvel ezelőtt jogerősen börtönre és vagyonelkobzásra ítélték. Kerék Csaba cége, a Britton Capital & Consulting a részvények nem egész 62 százalékát birtokolta a Kartonpackban. Csakhogy a vállalat alapszabálya háromnegyedes többséghez kötötte a legfontosabb döntéseket.

A tőzsdei tájékoztatásból kiderül, hogy a társaság igazgatóságának elnökeként és vezérigazgatójaként határozatlan időtartamra Uszkay-Boiskó Sándort (aki Európa-jogi szakjogász, tavaly év végéig az MFB igazgatóságának tagja volt), az Igazgatóság tagjaként pedig Hutiray Gyula Árpádot (korábban fideszes önkormányzati képviselő volt Erzsébetvárosban, volt önkormányzati főtanácsadó is), Vass Viktóriát, Jakab Lászlót, Mancsiczky Lászlót (a Fidesz tagja, ügyvéd, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságának tagja, Kósa Lajost is ő képviselte a sajtóperekben) nevezte ki.

A társaság felügyelőbizottságának és auditbizottságának tagjai ugyanazok a személyek lettek: Farkas Gábor, Töklincz Piroska (január végéig a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. vezérigazgatója volt), és Gazsó Balázs (a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának tagja).