RENDŐRKÉZEN AZ EMBERKERESKEDŐK
police

2020. 05. 22., p – 12:37

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Prostitúciós tevékenységre közvetítettek fiatal nőket, a borsodi rendőrök elfogták őket.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberkereskedelem bűntette miatt rendelt el nyomozást egy 29 éves férfival, 31 éves nővérével, valamint a férfi 37 éves élettársával, és annak 17 éves lányával szemben.

A gyanúsítottak 2019 tavaszától 2020. május 20-án történt elfogásukig Budapesten, illetve Németországban négy, egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőt közvetítettek prostitúciós munkára.

Az ezzel kapcsolatos részfeladatokat egymás között felosztották. Volt, aki a fotózásért, a hirdetések feladásáért, a telefonok fogadásáért, és a kuncsaftok beosztásáért felelt, de volt akinek a hirdetésben megadott telefonok megvásárlása, és az ezzel kapcsolatos előfizetések megkötése volt a feladata.

A férfi rendszeresen verte a négy sértettet, elvette az irataikat, és a saját telefonjaikat, így megakadályozva azt, hogy esetlegesen hozzátartozóiktól segítséget tudjanak kérni. A nők felügyelet nélkül nem hagyhatták el a lakást, és a keresetüket teljes egészében oda kellett adniuk a 29 éves gyanúsítottnak.

A sértettek mind borsodi kisfalukból származtak, és valamennyien tisztességes munka reményében fordultak régi férfiismerősükhöz segítségért, aki előre nem tájékoztatta őket a részükre szánt munka mibenlétéről. Később viszont olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, hogy elmondásuk szerint nem volt lehetőségük változtatni körülményeiken.

A gyanúsítottak közül a 29 éves férfit, és 31 éves nővérét a nyomozók kihallgatásukat követően 2020. május 20-án őrizetbe vették és előterjesztéssel éltek letartóztatásuk indítványozására.