Csütörtökön délután tartották a megemlékezést a régióból elhurcolt zsidóság emlékére. Annak az épületnek az udvarán, amely valamikor az országban az első zsidó iskola volt, amelyben magyarul is tanultak. Juhász István a Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapitvány ügyvezető igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Majd Markovics Zsolt miskolc főrabbija tartott megható gyászbeszédet. Jómagam nehezen tudtam megszólalni egy főrabbi gondolatai után. Csupán annyit mondhattam, hogy mint másodgenerációs túlélő remélem a történelem nem mindig ismétli önmagát, s már soha többé nem kell rettegni senkinek, hogy hite, másként gondolkodása miatt üldőzik. A résztvevők ezután végigjárták azt az útat amit az ebben épületben összegyűjtött zsidók utoljára megtettek a csaknem határ menti vasútállomásig.
Juhász István ügyvezetői igazgató aki rendre minden esztendőben méltó módon szervezi meg a megemlékezést
A hajdani zsidó iskola tanári szobája
Nem hálás feladat egy főrabbi után beszélni mi mást mondhattam volna, hogy Édesanyám többet mesélt az Auswitzi megpróbáltatásairól mint Hófehérkéről
Az idén már egyetlen túlélő se volt a megemlékezésen. A tragikus történelmi esemény egyetlen élő tanúja az udvaron álló száznegyven esztendő fa. Ha ez beszélni is tudna – mi most az árnyékában hallgattuk a megemlékezést.
A megemlékezés előtt Markovics Zsolt és Szurasenko Dániel a Sátoraljaújhelyi temetőben elmondták és elénekelték a gyászimát, majd ugyanezt hallhatuk a Rákóczi utcában. Szurasenko gyászimája emelte a rendezvény fényét.
A tanúfa
Markovics Zsolt Miskolc főrabbija

Kerényi László felvételei