Most hét éve írtam meg a könyvemet Gyurcsányról. Három napi beszélgetés után. Többezer példányban elfogyott, s máig se tudom a riportalanyomnak vagy a kivételes képességeimnek köszönhettem az érdeklődést. Egy biztos a Vörösmarty téri könyvbemutatón annyian voltak, hogy a dedikáláskor begörcsöltek az ujjaim a sok aláíráskor. Szerencsémre jókora késéssel bejött miniszterelnök úr is és innentől átvette a helyemet. Miután hatszáz példányt elvittek. Nálunk garázsvásár lesz – a könyvéből maradt harminc darab, nehéz időkre, akit érdekel, csak úgy bankjegy papír áron elviheti. A dedikálás plusz pénz. A fenti kép kép a Marcipán presszóban készült, ahol Gyurcsány úr derűs jó kedvében volt. Hihetetlen idők jártak – megszólaltatott a Hír tévé is. Megkérdezték miért Gyurcsánnyal csináltam ezt a riportkönyvet? Röviden, mert bevállalta. S miért – mert azt hittem, hogy ebből lesz pénzem. Nos, nem buktam rajta, de nem is kerestem. Nagy munka volt két hét alatt a közelgő könyvnapra összehozni ezt a melót. Igazából jókat beszélgettünk – ajánlom a könyvemet hátha még érdekel valakit – hogy mit miért tett amikor pozicíóban volt. Nem adnám sokért ha most újra kifaggathatnám – eltelt hét év – kiváncsi lennék, hogy látja a világot,mennyire van beljebb és mit remél a következő választásoktól.
MTI 2020.08.04. 13:57 Az augusztus 20-i ünnepi programok nagy része elmarad. Választották: Magyarország cukormentes tortáját, leginnovatívabb, legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült tortáját is. Rendkívüli...
Lakás kiadó frekventált helyen Miskolcon a Csabai kapu 24. szám alatt a földszinten . Berendezett, nívós, téglaépület, kedves lakókkal. A ház előtt a...
Rendhagyó prevenciós programunk legújabb közvetítő közege a HUNGAROCELL zenekar Mezőkövesdről! Hungarocell: Ezt a számot tisztán írtuk, hallgassátok ti is tisztán! BAZ VMRFK: Tiszta...
Látogatást tett ma délben Szalay -Bobrovniczky Vince a miniszterelnökség civil és a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a felújítás előtt álló miskolci zsinagógában....
A szakrendszer hibája miatt a kormányablakokban és okmányirodákban a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézésre jelenleg nincs lehetőség. A rendszer üzemeltetője dolgozik a hiba elhárításán. Az...
Huszti Gábor polgármester január 11-én immár ötödik alkalommal évindító fogadáson köszöntötte a megyei és helyi politikai, gazdasági, társadalmi élet és a médiumok meghívott...
Nyakunkon a vörös hold. No meg a félholdasok ármádiája, serege. Idáig már sok sok világvégét sikerült túlélnem. Az első amire konkrétan emlékszem 1962...
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (b) átadja a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést Császár Attila műsorvezetőnek, szerkesztő-riporternek az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából...
A Magyar Telekom Igazgatósága 2019. október 1-jei hatállyal Lubor Zatko-t nevezte ki a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettesévé, aki egyben a...
A kutatók felfedezték, hogy a kenyér egy egyszerű trükkel diéta-kompatibilissé tehető. A módszer megváltoztatja a keményítő szerkezetét, és lelassítja a vércukorszint-emelkedést. Diétázol, de...
Ha elszürcsölte, elkortyolgatta a reggeli caffebrando kávéját türelmesen meghallgathatja az egyéni szociális problémámat. Tanulságos. A lényeges tanulság, Miskolcon jó élni, mifelénk ilyen disznóság...
A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói, Panyi István r. hadnagy és Szabó Gergely Árpád r. törzsőrmester 2021. október 21-én éjszakai szolgálatuk alatt épp...
A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) idén XXV. Jubileumát ünnepeli, melynek apropóján idén először rendez saját szervezésű fesztivált értelmiségi fiatalok számára, Keszthely városában. A...
Új Kelet online máj 13 ujkelet.live A 12-es csatorna csütörtöki jelentése szerint a hadsereg az al-Dzsazíra újságírója, Shireen Abu Aqlah szerdán Dzseninben bekövetkezett...
Március 15-én Budapesten nagygyűlést szervez az egységes ellenzék . A demonstrációra ingyenes buszokat indítanak minden régióból – aki érdeklődne, hívja a +36 30...
ujkelet.live A Babij Jar emlékművet nem rongálta meg az orosz rakétacsapás, állítja a Ynet riportere, aki szerdán járt a helyszínen. Keddi jelentések szerint...
A gönci hordó a borászatban használt hagyományos magyar űrmérték, amely nevét a tokaj-hegyaljai borvidékhez kapcsolódó Gönc mezővárosában és vidékén tömegesen készült hordótípusról kapta. Gönc a középkorban az egyik legjelentősebb kereskedelmi út mentén helyezkedett el...