SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » Ha a baloldalon múlt volna, százezrek veszítik el munkájukat – Reagálás Barkóczi Balázs (DK) és Komjáthi Imre (MSZP) nyilatkozatára
Ha a baloldalon múlt volna, százezrek veszítik el munkájukat – Reagálás Barkóczi Balázs (DK) és Komjáthi Imre (MSZP) nyilatkozatára
A koronavírus-járvány sok ember munkahelyét is veszélyezteti, ha a
baloldalon múlt volna, akkor százezrek veszítik el munkájukat. A
baloldal ugyanis semmilyen járvány miatti gazdaságvédelmi
intézkedést és költségvetési forrást nem támogatott. A támogatás
helyett csak kamuvideók és álhírek gyártásával és folyamatos
politikai támadással vannak elfoglalva, és ugyanazt a
megszorításokra épülő politikát követelik, amivel egyszer már
tönkretették az országot. Gyurcsány és a baloldal kormányzása alatt
megduplázta a munkanélküliséget, a válságban sem segítette a
munkahelyek megtartását, hanem megszorításokkal még tovább
súlyosbította a munkanélküliséget. 2010 óta a munkanélküliség
harmadára csökkent, a mostani gazdaságvédelmi akció pedig több mint
egymillió magyar ember munkahelyét védi, és a munkahelyteremtő
beruházások ösztönzésével minden a vírus által elpusztított
munkahely helyébe újat teremtünk. A foglalkoztatási adatokból
kirajzolódik, hogy a korábban munkájukat elveszített emberek
jelentős része már vissza tudott térni a foglalkoztatásba, júniusban
60 ezer fővel bővült a foglalkoztatottak száma, és az a cél, hogy
minden álláskereső újra munkához jusson.
2022. november. 25. 12:39 2022. november. 25. 13:03 VILÁG A volt német kancellár 2021 nyarán már nem volt tényező saját elmondása szerint. Interjút adott a Spiegelnek Angela...
– 2023-07-16 A hivatalos verzió szerint szombaton rosszul lett, ezért kórházba vitték, ahol mindent rendben találtak, de óvatosságból benn tartották megfigyelésre egy éjszakát. Aztán...
A rendszerváltás után, a nagyon is nagy demokrácia jegyében levették a kódolást a rendőrség rádióforgalmazásáról. Elterjedtek az apró kis URH készülékek amelyekkel mi...
– Mezőkovácsházával is megállapodott a MÁV – Budapest, 2014. július 30. – A vasútállomások kiemelt szerepet töltenek be a helyi közösségek életében, akik...
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Miniszterelnökség 14 nappal meghosszabbítja a Magyar Falu Program keretein belül korábban kiírt két pályázatának beadási határidejét. A...
Fogalmam sincs, hogy miért pontosan november a fogászati hónap. Kérdeztem egy fogorvostól, ő se tudta megválaszolni. Egy viszont biztos, emlékeimben mindig úgy él,...
Nem is olyan régen egy budapesti újságíró bálon Pataky Attila közelében fedeztem fel Szabó Lászlót a Népszabadság legendás szerkesztőjét, főmunkatársát, a rendőrségi riportert....
Zárt ülésen határozott a közgyűlés arról, hogy a város vegyen-e fel 8 milliárd forintnyi kölcsönt, melynek fele korábbi tartozások egyenlítésére, 4 milliárd pedig...
Nekem tényleg a Balaton Riviéra. Tinédzserként csaknem tíz esztendeig minden nyaramat ott dolgoztam végig. Pincérként, csónakosként, mentősként, könyvtárosként, vagy amire éppen szükség volt,...
Mire is jó egy utcai nyilvános vécé. Természetesen kis és nagydologra egyaránt alkalmas lenne. Ám a miskolci földalatti sárga létesítmények zárva. Így aztán...
BIZALMAS IRATOK MEGSEMMISÍTÉSÉBEN SEGÍT A MIREHU A hulladékgazdálkodási cég új szolgáltatása nemcsak hasznos, hanem környezetbarát is. (x) A vállalkozásoknak és az intézményeknek nyújt...
A biztonságpolitikai szakértő azt mondta, hogy az újságírók egy védett személy után kémkedtek, ezért indokolt lett volna a csónakjuk elsüllyesztése. A kormánypárti biztonságpolitikai...
A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a...
Magyarországon 8 kiemelt üdülőkörzet található, a Budapesti, a Balatoni (BKÜ), a Mátrai, a Sopron-Kőszeghegyaljai, a Mecseki, a Tisza-tavi, a Dunakanyari és a Velencei-tó...
Szabadságunk szeretetében és szuverenitásunk megvédése érdekében nem ismerünk alkut, belátást vagy érdeket – mondta Nagy István agrárminiszter, szerdán, Budapesten, az 1848/49-es forradalom és...
A MROSZ, a BAZ Megyei területi Ruszin Önkormányzata és a Miskolc MJV Ruszin Nemzetiségi Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és szeretteit, 2018. január 26.án...
Közzétették a várva várt városházi közleményt. Miután régóta szóbeszéd tárgya, hogy a veszteséges, nagy adósságot felhalmozott Miskolc holding vezetői különös módon nagy összeggel...