EDZŐMECCS UTÁN TESZTELNI KELLETT A JEGESMEDVÉK KAPUSÁT – Újpesten rosszul érezte magát az egyik játékos – pozitiv lett

Hétfő reggel koronavírus-tesztet kellett elvégezni a DVTK Jegesmedvék kapusán. Azért volt erre szükség, mert Kiss Bence felkészülési mérkőzésen szerepelt annál az Újpestnél, ahol a hétvégén az egyik játékosnak pozitív lett a tesztje. A miskolciak – igaz, fiatal kapusuk nélkül – zavartalanul folytatják az edzéseket. Az első felkészülési mérkőzésüket a tervek szerint szeptember elején játsszák.

A DEAC elleni előszezonmeccsekre kérte kölcsön az UTE a Jegesmedvék saját nevelésű kapusát. Az újpestiek két mérkőzést játszottak volna, de a szombat reggeli edzésen az egyik játékosuk rosszul érezte magát, ezért elküldték koronavírus-tesztre. Vasárnap reggelre kiderült: a teszt pozitív lett. Emiatt – bizonytalan ideig – hermetikusan le is zárták az Újpesti Jégcsarnokot, ahol fertőtlenítő takarítást rendeltek el. A létesítménybe senki sem mehet be. Hétfőn a felnőtt és a junior csapat összes tagját tesztelik. Az egészségügyi hatóságok pedig rövidesen elkezdik a kontaktszemélyek felkutatását. A szeptemberi FTC-Újpest Szuperkupa-mérkőzést elhalasztják. És azt is kérvényezni fogja az újpesti klub, hogy egy-két héttel halasszák el az első mérkőzéseiket az Erste Ligában.

Várnak az eredményre

Bence egyelőre nem edz együtt a csapattal – mondta el érdeklődésünkre a DVTK Jegesmedvék általános igazgatója. Nagy Ádám hozzátette, a fiatal kapusuk a fővárosból hazatérve nem érintkezett egyik csapattársával sem, így – bár Bence nélkül, de – zavartalanul készülhet a csapat. – Most várunk a teszt eredményére, addig a játékosunk otthon készül.

Mérés, fertőtlenítés, kérdőív

A jégcsarnokban már korábban komoly megelőző intézkedéseket léptettek életbe. Egri István, a Miskolc Városi Szabadidőközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője (egyben a DVTK Jegesmedvék elnöke) kiemelte, napi szinten több mint ezer sportoló fordul meg a létesítményekben, így bár szinte lehetetlen kikerülni, mégis: a lehető legkevesebb esélyt adják meg a vírus terjedésének. A szülőket például csak a legritkább esetben engedik be a jégcsarnokba. Belépésnél mindenkinek megmérik a testhőmérsékletét, fertőtleníteni kell a kezeket, valamint a játékosoknak minden hétfőn ki kell tölteniük egy úgynevezett járványügyi kérdőívet. Ebben nyilatkozniuk kell például arról, hogy merre jártak, mit csináltak, találkoztak-e külföldivel, netalán fertőzött személlyel. Illetve a klub kérte őket arra is, hogy minél kevesebbet érintkezzenek, lehetőleg kerüljék a kézfogást.

Dolgoznak

Szeptember első hétvégéjére tervezték be az első hivatalos edzőmérkőzést. Heti egy mérkőzést játszik majd a csapat a felkészülés során, nem annyira sűrű tehát a program. A szlovák bajnokság pedig csak október 2-án indul – a mai állás szerint a DVTK Jegesmedvékkel.

– A Szlovák Extraligában fogunk indulni. Ez már eldőlt, szóban mindenkivel megegyeztünk, elkészült a versenykiírás, minden klub tervez velünk – jelentette ki Egri István. – Én magam sem foglalkozom mással. Az erről szóló papírokat 1-2 héten belül aláírjuk.

Ez azonban komolyan megterhelheti a klubot. A szlovákok ugyanis előírták, hogy csak negatív teszttel utazhatnak hozzájuk a külföldi csapatok. Miskolcon remélik ugyanakkor, hogy az októberi kezdésig ebben is lesz változás.

– Addig is dolgozunk, folyamatosan érkeznek a játékosok, Dave Allison vezetőedző is itt lesz már a héten. 24-étől már teljes létszámban edzünk – tette hozzá a klubelnök.