Egy hét leforgása alatt két lopás és egy rablás- jogerősen tíz  év fegyházra ítélték
rablás fegyveres pisztolyos

 

 

 

 

 

A Mezőkövesdi Járásbíróságon ítélet született annak a 32 éves férfinak az ügyében, akivel szemben a Tiszaújvárosi Járási Ügyészség még 2019 decemberében felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette, súlyos testi sértés és lopás bűntette valamint közokirattal visszaélés és készpénzhelyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége miatt emelt vádat.

 

A vádirat szerint  2019. március 21-én éjjel, a vádlott a nála lévő baltával betörte egy  tiszaújvárosi szerszámbolt bejárati ajtajának üvegét, majd  az üzletbe bejutva onnan ellopott két benzinmotoros láncfűrészt mintegy 200.000 forint értékben.

 

Néhány nappal később, a vádlott egy tiszaújvárosi sörözőben a sértett figyelmetlenségét kihasználva, ellopta az egyik vendég által a pulton őrizetlenül hagyott táskát a benne lévő pénztárcával, 80.000 forint készpénzzel valamint a sértett személyes irataival és bankkártyájával együtt.

 

Végül 2019. május 28-án a vádlott – miután egy ideig a helyszín közelében lévő szeméttároló mögött megbújva várakozott a sértettre – egy vascsővel a kezében rátámadt egy tiszaújvárosi söröző pultosára, aki a vendéglátóhely zárását követően éppen hazafelé indult. A vádlott  felszólította a nőt, hogy a táskáját adja át neki, de mivel ő erre nem volt hajlandó, a vascsővel több alkalommal megütötte a sértett bal karját. A vádlott végül a táskát – melyben a nő mobiltelefonja, személyes iratai és bankkártyája is benne voltak – megragadta és lerántotta a sértett válláról, majd a helyszínről elmenekült.

 

A nő a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló alkartörést szenvedett.

 

A kijelölés alapján eljáró Mezőkövesdi Járásbíróság által kitűzött előkészítő ülésen, a vádlott a vádiratban foglaltakkal egyezően beismerte a terhére rótt bűncselekményeket és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a vádlott nyilatkozatát elfogadta és a váddal egyező tényállás és minősítés megállapítása mellett, bűnösnek mondta ki a vád tárgyát képező cselekményekben. A bíróság az ügyészségnek a büntetés nemére és mértékére vonatkozó indítványában foglaltakkal összhangban, a többszörös visszaesőnek minősülő férfit tíz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte valamint elkobzás és vagyonelkobzás intézkedést alkalmazott vele szemben.

 

 

 

Az ítéletet az ügyész valamint a vádlott és védője is tudomásul vették, így az kihirdetését követően jogerőre emelkedett.