SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » Milyen sors vár a májrákos betegekre? – A Gyógyulj Velünk Egyesület ismeretterjesztő riportot tett közzé a betegség kezelésének orvosi és emberi oldaláról
Milyen sors vár a májrákos betegekre? – A Gyógyulj Velünk Egyesület ismeretterjesztő riportot tett közzé a betegség kezelésének orvosi és emberi oldaláról
Sokan tudják, hogy október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ám
azt sokkal kevesebben, hogy ekkor világszerte a májrákra is
megpróbálják ráirányítani a figyelmet a betegszervezetek. Idehaza
minden évben mintegy kétezer betegnél fedeznek fel májrákot. A
tévhitekkel ellentétben nemcsak a túlzott alkoholfogyasztás, hanem
vírusfertőzések és anyagcsere-betegségek is okozhatnak olyan
májkárosodást, amelynek talaján nagyobb kockázattal alakul ki májrák.
Ugyan egyre szélesebb a magyar betegek számára is elérhető
terápiás paletta, ám az életkilátásokat alapvetően továbbra is az
határozza meg, hogy időben felismerik-e a májrákot. Azoknak van
nagyobb esélye a gyógyulás esélyével felvenni a harcot a
betegséggel, akiket meg tudnak operálni.
A májrák ellen leggyakrabban közvetlenül a májba bevezetett katéteren
keresztül adott kemoterápiával vagy a tumoros májrészt elsorvasztó
rádiofrekvenciás kezeléssel lehet küzdeni. A májrák kezelésében
klasszikus infúziós kemoterápiát nem használnak, a betegek
állapotát célzott daganatellenes hatóanyagot tartalmazó tablettákkal
igyekeznek stabilizálni. Az egyre több daganattípusban eredménnyel
alkalmazott immunterápiákat májrákban eddig nem használták, azonban
az utóbbi időszak szakmai publikációi ebben áttörést jeleznek,
a májrák ellen több mint egy évtizede használt kezelési módok alapvető
átalakulását, ezzel az életkilátások javulását vetítik előre.
Immunterápiák alatt nem különféle "immunerősítőként" hirdetett
készítményekre kell gondolni, hanem speciális immuno-onkológiai
hatóanyagokra, amelyeket vagy önmagukban vagy terápiás kombinációban
használnak a daganatok ellen. A magyar betegek lehetőségei, a korai
stádiumban felfedezett, valamint a kiújult és az előrehaladott
májrák kezelési módjai is napirendre kerülnek a Gyógyulj Velünk
Egyesület által szervezett online betegnapon, amelyről részleteket
a civil szervezet honlapján találni. A honlapon az ismeretterjesztő
és az érintetteknek kapaszkodót nyújtani hivatott kisfilm is látható.
Kiadó: Gyógyulj Velünk Egyesület
A Cern egyik fizikusa beszámolt egy titokban zajlott kísérletről melyben dimenziókaput nyitottak a kutatók egy másik világba! “A Cern vezető fizikusa néhány napja...
Nem tudom, hogy most miként őrzik az erdőket, viszont arra emlékszem: valamikor régen folyamatosan ellenőrizték a Bükkből jövő autókat. Puskás erdészek matattak még...
Látja ? Na látja, nem látja. Egy vagy két sárkányperülő köröz Miskolc felett a viharban. Irigylem őket a bátorságukért. Haragszik a Mindenható, dörög,...
Ha hiszik ha nem ez egy kordokumentum. Egy sajtótörténeti ritkaság. Egy hamisítás az új demokrácia hajnalán. Röstellem, magam is benne vagyok a turpíságban....
A Miniszterelnökség közleménye Budapest, 2019. január 28., hétfő (OS) - A Wizz Air légitársaság vasárnapi Dubaj-Budapest (W62498) járatánál tapasztalt poggyászkezelési panaszok tisztázása érdekében...
Kötődök, anyai ágon Hernádvécséhez. Örömmel fedeztem fel, hogy egy csodálatos kastélyszálló nyílt a községben. Hogy miként valósulhatott meg az a csoda, dr. Takács...
Egy kutatás résztvevőinek majdnem negyedénél mutattak ki szefárd zsidó géneket is, az egykor kényszerrel megkeresztelt spanyol zsidók génjeit. Ez persze nem jelenti azt,...
Miről beszélgessünk egy kórházi váróban? Általában türelmetlenül várjuk a sorunkat, közben saját nyavalyáinkkal fárasztjuk betegtársunkat. Szepesi József professzor, egyetemi magántanár kilógott a sorból....
Három egymást követő hétvégén közlekedett a Zúzmara Expressz Mahócára, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút menetrend szerinti vonatok által nem járt szárnyvonalára. Akkora volt...
A Magyar Kerékpáros Klub által 2007-ben útjára indított és nagy népszerűségnek örvendő „Bringázz a munkába!” kampány 2018 májusában újraindul. Idén a Nemzeti Fejlesztési...
Vaskardok: Az Izraeli Védelmi Erők arab nyelvű üzenetben közölte a Gázai övezet északi részének lakóival, hogy 10 és 16 óra között evakuációs folyosók...