Ma lazítok. Évente egyszer megtehetem az éves fizetetlen szabadságom terhére. Egyébként azt is elhatároztam messze nagy ívben kerülöm majd a számítógépet, sőt a mobiltelefonomat se pöckölöm majd. Mert ha nem ezt teszem, akkor nem győzöm majd a születésnapi jókívánságokat fogadni.
Szerénytelenül dicsekszem,százszámra – sok ismerős és még több idegen is felköszöntött. Nem titkolom, Zukerberg nem volt közöttük mégis mindenkinek pikirten beszóltam, örülök a jókivánságoknak, na de ha a Faceboook alapítója nem csörög rájuk, bizonyára elfelejtik ezt a nagy napot. A hepibörtdéjes” üzenetek mellett kaptam olyat is, hogy bis hunder zvanzig – azaz 120 évig Éltessen az Isten. Ezekre mi mást válaszolhattam, hogy kéretik ne befolyásolni a Teremtő akaratát, hátha többet szeretne nekem. Szóval idáig ez az én napom , a családom Edisonnal együtt korán köszöntött, sőt még egy különleges jóhír is elért, ami már több számomra mint egy ajándék.
Na meg, valamikor az átkosban december harmadikán fel is lobogózták a várost. Így emlékeztek meg a felszabadító vörös hadseregre a majdani megszállókra. Különben sokat töprengtem, hogy ezek után a December 4. drótgyár miért nem három, de most ne filozofáljunk. Annak idején is voltak adminisztrációs hibák, bizonyára arrafelé csak később vették észre, hogy felszabadultak. Előbb ki kellett józanodni.
S ha már így összejöttünk elmesélem, kedves barátom, kollégám nem mindennapi szülinapos sztoriját. Ne mondjunk, neveket – elég annyi Guszti egy különös kéréssel fordult hozzám annak idején. A hetvenedik születésnapjára azt kérte tőle, intézzem el, hogy maga a polgármester köszöntse. Nagy nyilvánosság előtt. Szerencséje volt, hogy akkor nem Kriza Ákos volt a városházán, Kobold Tamás első szóra megértette mi a stratégia.
Délután három óra, virágról, tortáról gondoskodtam, jeleztem a kollégáknak, hogy Gusztinak egy szót se a meglepetésről. Persze az ünnepeltnek csak megmondtam, készüljön a látogatásra. Tamás, mint mindig pontosan most is megjelent a szerkesztőségben. Egy nagy ajándékkal azt hiszem a legújabb miskolci könyvvel. Bepréseltünk magunkat az akváriumszerű tárgyalóba, ahol Tamás teljes erőbedobással köszöntötte Gusztit miközben minden szépet-jót elmondott róla.
Guszti könnyeivel küszködve mondogatta – ezt bizony sose gondolta volna. Micsoda meglepetés – hajtogatta. Le van nyűgözve, hogy Kobold úr még ezt is számon tartja. Kimondom a frankót hiába voltam a beavatottak között együtt örültem Gusztival. Mert ugye a gyarló hiúság mindannyiinkban mélyen lakozik. Kiben többen kiben még kevesebb….
