Két hete alapított imaegylet szabhatja át az állami pénzek elosztását
Nagykõrös, 2020. október 22. Róna Tamás, a Rabbitestület elnöke, az Alföldi régió fõrabbija, a könyv társszerzõje beszél a most megjelent zsidó hittankönyv bemutatóján a nagykõrösi zsinagógában 2020. október 22-én. A zsidó hittankönyvsorozat újabb, a 4. osztályosoknak szóló kötetét hatmillió forinttal támogatta a kormány. MTI/Mészáros János

Ennek a hírnek különös jelentősége, üzenete van – miközben a magyarországi zsidóság létszáma folyamatosan csökken  a szervezeteik száma nő. Igaz osztódással.

Róna Tamás rabbi pénteken  jelentette be, hogy megalakította a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesületet (ZSIMA). Róna közleménye szerint az új szervezetben összesen „tíz magyarországi neológ zsidó egyházi személy” vesz részt. Az MTI-n keresztül kiadott közlemény szerint az egyesület elsődleges célja a járvány előtti vallásos élet “intenzitásának, mélységének és szakralitásának megóvása volt, továbbá bizonyos hitéleti és vallási területeken a passzivitás felszámolása.

Róna azonban rögtön felhívta a figyelmet arra is, hogy a ZSIMA igényt tart a költségvetési forrásból származó támogatásra.

Szombat cikke a szervezetalapítással kapcsolatban kiemeli: „köztudott, Róna Tamás viszályba keveredett a Mazsihisz elnökségével”, amely a Magyar Nemzetben leközölt számos támadó cikk után felmondott neki.

Róna azonban változatlanul ellátja a Mazsihisz Közép-Magyarországi Régiójának lelkipásztori feladatait, miután a régió jogi személy, így alkalmazhatja a rabbit. Róna egyben a Mazsihisz rabbitestületének elnöke is volt, és ezt a tisztségét nem adta fel, miután a testület szolidáris vele.

A Szombat szerint „rendkívül ritka eset, hogy egy alig két hete bejegyzett egyesület, amely még semmiféle aktivitást nem fejtett ki, alapítói sem állnak ki a nyilvánosság elé, egyedül az elnök személye ismert, máris állami pénzekre számíthat.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke a vezetőség tagjaihoz írt levelében azt állította, hogy az imaegylet létrehozásának egyik célja egy állami forrás újraelosztása. Heisler számításai szerint, amit a lap is leközölt, az összes egyháznak járó „hitéleti szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka” címkét viselő forrásból, annak ellenére kevesebbet kap majd a Mazsihisz, hogy a keretet megduplázta a kormány. Az új szervezet viszont jövőre 37 milliós támogatáshoz juthat majd.