Senki sem számított arra, hogy a 2020. év ennyire más lesz, hogy
életünk, mindennapjaink alapjaiban változnak meg. Tavasz óta
szembesült vele Európa, így Magyarország is, hogy egy vírus néhány
hét leforgása alatt országokat, kontinenseket tud lebénítani, ezrek
életét elvenni és még többeket képes munkahelyeiktől, terveiktől
megfosztani. Minket, magyarokat sokszor próbára tett már a sors. Hol
külső hatalmakkal kellett megküzdenünk szabadságunkért, hol
különböző katasztrófák kényszerítettek helytállásra. A napjainkban
sújtó világjárványban honfitársaink egészségéért, életéért kell
összefognunk. A frontvonalak most a kórházainkban vannak, az első
sorban küzdő embereink pedig az orvosok és az ápolók. Bízzunk benne,
hogy az új esztendő elhozza mindannyiunk számára a vakcina
segítségével a koronavírus elleni győzelmet, hogy végre ismét a
megszokott békés életünket élhessük.
Közösen mindent elérhetünk, adjon ez erőt és hitet
mindannyiunknak!
Kívánok a Kereszténydemokrata Néppárt nevében minden
honfitársunknak békés, boldog, egészségben gazdag új esztendőt!
dr. Simicskó István
a KDNP frakcióvezetője
A miskolci FIDESZ – beleértve az országgyűlési képviselőket és Kiss János miniszterelnöki biztost is – kárörvend azon, hogy Miskolc hitelfelvételre szorul, és így...
Tegnap délelőtt a Görgey Artúr utcai körforgalom előtt egy látványos karambolt sikerült lencsevégre kapni. Persze nem folyamatában, így aztán csak azt láthattam, hogy...
Az elmúlt évekhez képest többszörös áron árulják az ingatlanokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkeresztúron. Nem ritka, hogy egy 100 négyzetméter körüli családi házat bőven...
A Coca-Cola Magyarország ma bejelentette, hogy egységesíti a hazánkban forgalmazott Coca-Cola márkákat. Ez azt jelenti, hogy az eddig külön brandként kezelt Coca-Cola, Coca-Cola...
A 24.hu értesülése szerint távozik Kázmér Judit, a Mészáros Lőrinc volt felcsúti polgármester tulajdonában lévő Mediaworks Hungary Zrt. pr és marketing igazgatója, a megyei lapokat kiadó Pannon Lapok Társasága...
Miskolcon az újonnan beépülő településrészeken, de sajnos a már régen kialakult utcákban is előfordul,, hogy egyes ingatlanok tulajdonosai nem tüntetik fel...
Hadházy Ákos országgyűlési képviselő 2021. december 16-án hosszú interjút adott a Magyar Narancsnak a korrupciós bűnügyek magyarországi kezeléséről. Hasonlóan korábbi ügyészséget érintő nyilatkozataihoz,...
Maguk otthon gubbasztanak. Csak a tévét nézik. Most tessenek felállni a fotelból és azonnal foglaljanak helyet a február 28. különleges farsangra , amelyet...
Mint úgy általában a polgárok zömének nekünk is megcsappant a bankszámlánk összege. A nejem folyószámláján maradt mindössze félszázezer forint. Majd ebből a pénzből...
Adolf Cukor a Paramount stúdió megalapítója, halálának negyvenedik évfordulója alkalmából leleplezték az emléktábláját a róla elnevezett Ricsei művelődési központban. Vécsi István a település...
Szörnyű de, nekem minderről az jut eszembe, hogy valamikor a rendőrség által használt vizágyúkat is Izraelből importáltuk. Micsoda balhé volt ebből. Pedig nem...
Jó néhány Jameson viszkis hordó látható a képen. Mindez rekord gyorsasággal érkezett Miskolcra. A szállítmánynak volt egy kifejezett célja. Hogy mi azt még...
Időközi választást tartanak szeptember 25-én, vasárnap Miskolc 3-as számú egyéni választókerületében – a voksolásra azért van szükség, mert a terület korábbi önkormányzati képviselője,...
ujkelet.live Egy anonim Telegram-csatorna, amely lehetséges, hogy iráni elemekhez kötődik, kedden közzé tett egy videót David Barnea Moszad-igazgató fényképeivel és személyes dokumentumaival, jelentette...
A miskolci zsidó hitközség vendége volt tegnap délután Heisler András a Mazsihisz elnöke. Mi tagadás kampányolt. Most ez a dolga mindenek előtt. Közelegnek...