Jehuda Mesi Zahav, a ZAKA elnöke megkapja a koronavírus-vakcinát forrás: ZAKA sajtószóvivő

ujkelet.live

Az ultraortodox katasztrófavédelmi szervezet, a ZAKA elnöke éles kritikát intézett ágazatához és annak vezetőihez, miután kedden elvesztette édesanyját a koronavírus miatt, és „a holokauszt-tagadóknál rosszabbaknak” nevezte azokat, akik megpróbálják lekicsinyelni a járványt.

Jehuda Mesi Zahav, az önkéntes közösségi sürgősségi kutató-mentő szervezet elnöke és egyik alapítója arra törekedett, hogy figyelmeztesse az ultraortodox közvéleményt a betegség veszélyeire, miután édesanyja, a 80 éves Sara Zeisel a vírussal való egy hónapig tartó csatát követően elhunyt.

Ugyanebben a hónapban elvesztette 59 éves testvérét is, alig két nappal azután, hogy édesanyjuk kórházba került. A család több napig eltitkolta előle a hírt.

„Ez a vezetőink hibája. Ezt nehéz szívvel mondom, azt hiszem, rosszabbak, mint a holokauszt-tagadók. Végül is a holokauszt-tagadók a történelmet tagadják, és ők meg itt a jelent tagadják” – mondta Mesi Zahav az Ynet-nek nyilatkozva.

„Mi a baj ezekkel a vezetőkkel? Hogy mondhatják: ‘a kezeink nem ontanak vért?’ Vannak olyan emberek errefelé, akiket vérontással gyanúsítanak, még akkor is, ha az emberek ‘rabbiknak’ hívják őket. Nincs egyetlen környék, épület vagy otthon, legalább egy áldozat nélkül… Negyvennégy ember halt meg az elmúlt 24 órában, 44 család, akiknek egész világa széthullott, 44 család, akiknek soha semmi sem lesz többé ugyanaz – és mi ezt nem vettük komolyan. Hát nem látják? Mindannyian szó szerint ketyegő bombák vagyunk.”

„Nekrológjaikban nem azt kéne mondják, hogy ‘nyugodj békében’, hanem ‘az Örökkévaló bosszulja meg a vérüket’. A [koronavírusos betegek] sikolya a koronavírus kórtermekben szívszorító. Nincs senki, aki hallaná őket, én pedig ott ülök, nézve, ahogy egyik mentő a másik után viszi el a halottakat.”

Mesi Zahav keményen kritizálta a szektort és a vezetést a pandémia elutasításáért, amely aránytalanul sújtotta a haredi közösségeket.

„Ez a vezetés hibája, hogy a közvélemény ennyire nem veszi komolyan a [járványt]. Ezek az emberek megfertőzik közösségeiket – és mindegyikük egy ketyegő időzített bomba. Ballisztikus rakéta, amely másokat bánt” – mondta. „Hihetetlen minden, ami a közösségeinkben zajlik. Bármely más egészségügyi probléma esetén gyorsan a legjobb orvosokhoz fordulunk, tehát mi történt itt?”

Mesi Zahav elismerte, hogy édesanyja a hanukka idején kapta el a vírust.

„[Édesanyám] egészséges és aktív nő volt. Világos mint a nap, hogy COVID-ben halt meg. Egész évben vigyáztunk szüleinkre. A bátyám velük élt, és senkit sem engedett a közelükbe. De hanukára külföldre ment és ők tartottak egy ünnepséget, amelyen mindenki megfertőződött a vírussal. Anyám, aki olyan életerős, egészséges, aktív és karitatív nő volt, megfertőződött a vírussal, és a tüdeje lassan összeomlott.”

Roni Numa nyugdíjazott vezérőrnagy, aki a kormány világjárványra adott válaszát felügyeli az ultraortodox közösségben, egy hétfői sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az ultraortodox iskolák mintegy 15% -a a zárlat ellenére nyitva maradt. „Ha csak egy kis része is nyitva marad, ha nem lépünk közbe, a [járvány] tovább növekszik” – figyelmeztetett.

Izraelben a fertőzések 30% -a az ultraortodox közösségből származik, de úgy tűnik, hogy a fertőzések magas aránya csökken. A csoport az általános népesség körülbelül 10% -át teszi ki.

Numa szerint a vírustesztek mintegy 20% -a pozitív az ultraortodox területeken, szemben az általános populáció mintegy 5% -ával.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök délután elítélte a hétfőn rendezett nagy esküvőt a többnyire ultraortodox lakosú Bnei Brakban.

„Felszólítom az összes izraeli állampolgárt, beleértve azokat is, akik tegnap részt vettek a botrányos esküvőn Bnei Brakban, hogy hagyja abba a törvénysértést. Ez vérontás! Elvárom, hogy a rendőrség vasököllel kezeljen minden törvénysértőt, bárhol is legyen.”