A JÁRŐRÖK HAT ÓRA LEFOGÁSA ALATT KÉT TÚLSÚLYOS JÁRMŰSZERELVÉNYT IS KISZŰRTEK A FORGALOMBÓL
A miskolci rendőrök az M3-as autópályán vonták intézkedés alá azt a román és moldáv sofőrt, akik az általuk vezetett járműszerelvénnyel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedtek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály munkatársai 2021. február 2-án 10 óra előtt az M3-as autópályán egy román tehergépkocsi vezetőjével szemben intézkedtek. Az autó pótkocsijának a platóján két személygépkocsi volt a rakomány. A sofőr által vezetett szerelvény súlya a megengedett legnagyobb össztömeget csaknem három mázsával haladta meg. A tetten ért sofőrt a járőrök 100.000 forint közigazgatási bírsággal sújtották, majd a járműszerelvény rendszámát, és forgalmi engedélyét – a bírság összegének a megfizetéséig – a helyszínen elvették.
A délutáni órákban a rendőrök szintén az M3-as autópályán már egy moldáv járműszerelvényt igazoltattak. A pótkocsin egy kisbuszt szállítottak, amely tele volt zsúfolva rakománnyal. Ezen esetben a szerelvény súlya a megengedett legnagyobb össztömeget közel negyven mázsával haladta meg. A sofőrt a járőrök 500.000 forint közigazgatási bírsággal sújtották, majd a járműszerelvény rendszámát, és forgalmi engedélyét – a bírság összegének a megfizetéséig szintén elvették a helyszínen.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök – a kiemelt szabálysértések elkövetőivel szemben – a közlekedés biztonsága érdekében alkalmazzák az azonnali intézkedés, és hatósági eljárás elvét.