Eredetileg zoomos beszélgetés lett volna. Végül skypos lett. A felvétel minősége is ennek megfelelő. Gajdos Imre barátom javaslatára kerestem meg NádháziyPétert, aki 1966-ban legálisan ment ki Amerikába. Túl a hetvenedik évén Clevlandban él a családjával, abban az amerikai városban, amelyben valamikor százezer honfitársunk lakott. A járványról is beszéltünk, megtudtam, ott se olyan gyorsan megy az oltakozás mint mifelénk. Ő se kapta még meg a beígért vakcinát…
Szántó István
Related article
Nem a Volga zúgott – a Csepel rongyolt belénk a Dob utcában – ottmaradtam a roncsban – másodszorra értem meg az iskolára
Csodálatos ez a Volga. A nagy Szovjetunió autógyártásának a remekműve. Kezdetben, nagy szárnyaló szarvas díszítette a motorháztető elejét. Úgy mint a Mercedesen a...
Dokufotó a múltból – ni csak 1955 nyara a palotaszálló parkjában – Gyuri bácsi elhajtott egy angyalt – utána szabad elvonulást kapott
A kép nem ma készült . Pontosan 1955 nyarán a lillafüredi palotaszálló parkjában. Sose gondoltam volna, hogy akkor látom utoljára Édesapám unokaöccsét, Oswald...
A mi tévénk 35 esztendős – a nagy elődök nyomában – hogyan lett kábelesből sugárzó
Ez a 35. évforduló teljesen rendhagyó. Magunkban emlékezünk, magányosan fejet hajtunk az alapítók előtt, és ha egyszer vége a karanténos világnak újra együtt...
Tejben-vajban már nem fürdünk – megjelent a Miskolci Naplóban – még harsogott a szlogen, az itt az erő, izom, én mindennap pasztőrözött tejet iszom, ám a büfék vezetői a szép elvekkel szakítva rákényszerültek a racionális gazdálkodásra
Elkényeztetett egyke voltam. Drága édesanyám bármilyen korán ment munkába, kikészítette nekem a fölösen pillés, bögrés kakaót és a vajjal megkent kifliket. Mai szemmel,...
Ez lehet az a zongora , amelynél egy kislány ülhetett – most elviheti, aki ilyet szeretne – ennél Bach, Beethoven és Liszt Ferenc garantáltan sosem játszott – vigye a gurtniját , a saját lábain már nehezen gurul
A képen látható zongora nem veszélyes hulladékl. Csak a miskolci tulajdonosa helyhiány miatt sűrgösen szabadulna tőle. Hogy milyen márkájú bösendorfer vagy páncéltőkés a...
Miskolci bájbazár vasfüggönnyel? – megjelent a Miskolci Naplóban – egy kéjtanyás városrész fellendíthetné az idegenforgalmat
Tinédzser voltam, amikor felfedeztem a kék fényes Szabó László újságíró úti beszámolóját, amit Hamburg speciális szórakoztató negyedéről írt az Ország- Világ heti lapba....
Színválasztás három évre előre – Kerényi László mesterfotóival – a miskolci Homoki trió
Mintha ma lett volna, rekordidőt futottam a debreceni Merkúr telepen. A táv nem volt vészes ám egyszerre vagy húszan rajtoltunk a váróból...
Volt egyszer egy szabadtéri – megjelent a Miskolci Naplóban – meg egy autósmozi is
Vénségemre megcsömörlöttem a mozik játékfilmjeitől. Ráuntam a giccses, könnyfakasztó és ugráló snittekkel teli amerikai akciófilmekre. Miután kora ifjúságom legélvezetesebb szórakozása a mozizás volt,...
Sztárokkal raboskodtam a sajtóházban – megjelent a Miskolci Naplóban – nem álmosodik el ha meghallja a nevét
Miénk volt a város leglassúbb liftje a Bajcsy Zsilinszky utcai sajtóházban. Gondolkodó típus, méltóságteljesen közlekedett a sokablakos irodaház négy szintje között. Ráadásul rettentően...
Sürgős – egy ilyet keresek szerdára, egy kora reggeli fél napos fuvarra – megegyezzünk jeligére
Nem is olyan régen teszteltem egy ilyen Volkswagen Craftert. Egy furgont a Porsche Hungária és a Miskolci autóház jóvoltából. Élvezet volt vezetni, egy...
Miskolcon is jártak – spontán ünnepelték az űrpárost – Grósz Károly a város határában fogadta a delegációt
Saját készítésű fotó. Diára. A miskolci firkász , a locsogó naplójából került elő. Farkas Bertalan hazánk első és talán utolsó űrhajósa nem sokkal...
Amikor kevés volt a fogorvos – egy régi rejtély nyomában – a válasz a hétvégi Miskolci Naplóban
Nem szoktam elkiabálni mire is készülök. Most kivételt teszek – a hétvégi Miskolci Naplóban egy nem akármilyen témában nosztalgiázok. Utánajártam – Miskolcon hogyan...
Áll mint Katiban a gyerek – ha nem tudták volna honnan ered ez a mondás – nekünk is lehet még járókeretünk
Ugye gyakran mondjuk – ha valami tökéletesen illeszkedik – úgy áll mint Katiban a gyerek. Ám sokan nem is sejtik, honnan is ered...
Megkezdödött a belakás – visszaköltözött a régi helyére a Miskolci zsidó hitközség – megújult a régi udvari infrastruktúra
Pontosan ma reggel – szeptember harmadikán csütörtökön ismét birtokba vehették a miskolci zsinagóga imatermét. Mint ismeretes tavaly ilyenkor a hitközséget átköltöztették egy Széchenyi...
A múlt homályából – ünnepélyes avató – a DH albumából
Már is két ismerős Kobold Tamás polgármester és Rinyu Ferenc a Qualitop igazgatója – mikor – s mit adnak át – hamarosan pontositok. ...
A zsarnain árulják Miskolc történelmi krónikáját – kielégitettük a gyarló emberi kíváncsiságot – honnan szivároghattak a bekötött példányok
Ha tudni szeretnék idén májusban volt 10 esztendeje, hogy a Déli hírlap megszünt. Mivel alapító tagként , 1969-ben gyakornokként ez volt az első...
Az igazság nyomában a belvárostól a Zsolcai kapuig – garantált városnézés
Tudj meg érdekességeket miskolci esetekről idegenvezető és rendőrök kalauzolásával! 2023. június 10, szombat 10:00/12:00 Országos hírű miskolci bűnesetekről, villamos-balesetekről, valamint a miskolci Bonnie és...
A marhák bosszúja – ezt is én írtam – kifosztották a hídmérleget – a szocializmus megalomániájának az erődítménye
Érdekes világ volt a mi fiatalságunk idején. Mertünk nagyokat álmodni. Óriásiakat. Kitalálták, a dolgozó asszonyok otthon nem főznek. Nem kell konyha a lakásokba...

