Skip to content

Lezárt ügyek: Más szemüvegén keresztül akart látni

Lezárt ügyek: Más szemüvegén keresztül akart látni

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A kazincbarcikai rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben a gyanúsított egy, a postán ott felejtett szemüveget ellopott.

Egy középkorú hölgy tett feljelentést 2020. december 7-én a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon. A sértett a nyomozóknak elmondta, hogy pár nappal korábban a helyi postán fizette be csekkjeit, amikor a pulton felejtette szemüvegét. Az asszony visszament a hivatalba, azonban a nyáron csináltatott, csaknem százezer forintos, multifokális-készüléke nem került elő.

A rendőrök az eljárás során azonosították a szemüveg -tolvajt, akit gyanúsítottként hallgattak ki.

A 47 éves férfi elmondta a rendőröknek, hogy maga sem lát már jól, ezért úgy gondolta jó lesz majd a postán talált szemüveg saját részére. Mivel azonban nem látott jól a készülékkel, így azt nem használta.

A szemüveget a rendőrök lefoglalták és sértetlenül visszaadták jogos tulajdonosának.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lopás vétsége miatt folytatott eljárásban a szükséges cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.



Szántó István


Related article

A NAGYTESTVÉR BUKTATTA LE A TOLVAJT

   2020. 01. 06., h – 11:35 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt...

0 Comment

LEZÁRT ÜGYEK: ÁRNYÉKOT VETETT, KIVÁGTA

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. A Miskolci Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 50 éves felsőzsolcai férfival...

0 Comment

Ki ismeri?

2026. 01. 19., h – 15:35 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/54/2026....

0 Comment

ŐRIZETBEN

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vette azt a férfit, akivel szemben a hatóság szexuális erőszak elkövetése miatt indított eljárást. Szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott...

0 Comment

ÁLMENNYEZET ALÁ REJTETT PUSKA

A rendőrök találták meg azokat a hangtompítóval és távcsővel ellátott fegyvereket, amelyeket egy kazincbarcikai garázsban rejtettek el. Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott...

0 Comment

Ezt már olvasta?

No Image

Harcok, riportok és gyász

január 2, 2024