Két nőt is letepert – előzetesben az erőszakoskodó miskolci férfi -püfölte az áldozatait

 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint két nőt akart megerőszakolni Miskolcon.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint az ittas állapotban lévő férfi 2019. január 27-én hajnali 2 óra körüli időben, Miskolc belvárosában hátulról megragadta egy sértett haját és a földre akarta rántani. A nő segítségért kiáltott, mire a férfi megpróbálta nadrágját a fehérneműjével együtt lehúzni róla. Mivel a nő továbbra is segítségért kiáltozott, a gyanúsított végül elfutott a helyszínről.

 

Ezután még aznap hajnali 4 órakor egy másik nőhöz is odalépett, egyik kezével a karját, míg másikkal a haját ragadta meg és a társasházak közé húzta, trágár kifejezésekkel illetve.

Ezután belökte a nőt két parkoló autó közé, aki hassal a földre esett. A férfi ekkor elkezdte letépni a nadrágját és a fehérneműjét is leszakította, közelebb hajolt a nőhöz, aki ekkor a mobiltelefonjával próbált segítséget hívni. A férfi ezt látva a telefont elvette tőle, és eldobta. Megpróbálta a nő száját befogni, aki megharapta a kezét, erre a férfi felállt és a sértettet fejbe rúgta, és tenyérrel is ütötte. Ezután távozott a helyszínről.

 

Amennyiben bűnösnek találják, úgy 2 évtől 12

évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ami már önmagában

felvetheti azt, hogy a hatóság elől megszökne. Rendkívül agresszív, kitartó magatartása

alapján az is feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén a sértettek

befolyásolásával, megfélemlítésével a bizonyítást veszélyeztetné.

 

Mindezek alapján a bíróság álláspontja az,

hogy a legszigorúbb kényszer intézkedés alkalmazása indokolt.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést

jelentett be.