MINDEN MISKOLCI MEGISMERHETI A VÁROS GAZDASÁGI HELYZETÉT

 

 

A hazai közéletben egyedülálló és egyúttal hiánypótló kiadvánnyal jelentkezett Miskolc városa Számadó címmel, amely már elérhető az interneten – jelentette be a miskolci Városházán tartott sajtótájékoztatóján Dr. Simon Gábor. A Velünk a Város frakcióvezetője felidézte, hogy 2019-ben Veres Pál polgármester és az őt támogató frakciószövetség nyitott városházát ígért, ennek megfelelően dolgozik azóta is, és ennek a részeként valósult meg a kiadvány. Huszonnégy oldalon alapos részletességgel veszi végig, hogyan alakult ki Miskolcon az a gazdasági helyzet, amelyben most van a város. Tételesen leírja az előző városvezetéstől átvett örökséget, az azóta eltelt másfél év városgazdálkodási tényeit, különösen a COVID-járvány hatását. Taglalja a bevezetett kormányzati elvonásokat, amelyek együtt gyakorlatilag a működőképesség határára sodorták Miskolcot.

 

Dr. Simon Gábor hangsúlyozta, különleges a kiadvány abból a szempontból is, hogy politikailag nem minősít, nem keres felelőst, csak rögzíti azokat a gazdasági adatokat, amelyek a várost 2019 őszétől a mai napig meghatározzák.

 

A frakcióvezető a kiadványból kiemelte azt a tényt, hogy az átvétel pillanatában az önkormányzat összes kötelezettsége 18,3 milliárd, a Miskolc Holdingé pedig 24 milliárd forint volt.  A város teljes kötelezettségállománya több volt, mint Miskolc egy teljes éves költségvetése. Az új városvezetés a hatékony városgazdálkodás területén azonban nagyot lépett előre: az önkormányzatot félmilliárd forinttal, a Miskolc Holdingot pedig 757 millió forinttal kevesebb pénzből működtette, mint az előző városvezetés.

 

Súlyosbítja a város helyzetét, hogy a COVID-járvány megtizedelte bevételeit, a demokratikusan működő önkormányzatokat büntető kormány pedig önmagában 3,6 milliárd forintot vett és vesz ki Miskolc kasszájából. Ez önmagában elegendő lenne Miskolc tömegközlekedésének egy teljes éves finanszírozására.

 

“Ezt a pénzt tőlünk, miskolciaktól elvették. Ki kell mondani, mert ez valóság: a kormány a csőd szélére lökte a nagyvárosokat. Nem csak Miskolcot, minden nagyvárost” – állapította meg Dr. Simon Gábor. Hozzátette: a következő két hétben az önkormányzat minden háztartásba eljuttatja nyomtatott formában a kiadványt, hogy minden Miskolci tisztában legyen a tényekkel, a Velünk a Város frakció tagjai pedig segíteni fognak az adatok értelmezésében, az összefüggések és következmények bemutatásában.