
Kiadó havi 30 ezer forintért ez a belvárosi üzlethelyiség – alkalmi ajánlat – bagóért beköltözhető


2021. 12. 08., sze – 15:03 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Állatkínzás miatt rendelt el nyomozást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság, mert egy kiscsécsi családi ház...
A Magyar Szocialista Pártnak fénykorában 800 ezer tagja volt. A fénykorában. Ma már nem illő ezzel dicsekedni. Azzal se nagyon, hogy úttörő és...
Tetszenek tudni, most úgy vagyok mint Móricka. Bármit rajzolnak elém, nekem mindenről csak az az egy valami jut eszembe. Félreértés ne essék, nem...
Nemzetközi tanulmányok szerint lényegesen kisebb a prosztatarák következtében bekövetkező halálozás azon férfiak körében, akik a diagnózis után is rendszeresen – legalább hetente három...
Kitört a Szar Wars az utcánkban. Mióta professzionális kutyasétáltató lettem megismertem a környezetem minden szegét zugát. A póráz magasabb végén én lennék még...
A Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítvány, mint a nemzetközi CML Advocates Network hivatalos tagszervezete a betegséggel kapcsolatos aktuális diagnosztikai, terápiás és életvezetési kérdések témakörében...
Az Egészségügyi Minisztérium értesítette Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnököt, hogy este 9 órakor elhagyhatja a karantént. Netanjahu hétfőn óvintézkedésként karanténba vonult, miután kiderült, hogy...
Mint a nem éppen jól sikerült fotón látható – volt egy üres bársonyszék. Gazdátlanul a mai parlamenti ülésen. Ezt Némethné a fejlesztési miniszter...
„Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Polgármestere – a fennálló veszélyhelyzetre tekintettel a Közgyűlés feladat-és hatáskörében eljárva – 2021. május 28-án meghozta...
Jelentősen bővülhet a lakossági készpénzfelvétel elérhetősége, havonta 150 ezer forintot a postákon is lehetséges lesz felvenni 2014 februárjától a lakosság havonta két alkalommal,...
Valami ehhez hasonló furgon száguldott át párban Miskolc belvárosán a Csabai kapun keresztül. Valószínű, hogy versenyeztek mert a személykocsik elé vágtak, slalomoztak és...
Budapest, 2022. január 26., szerda (OS) - Sajtóközlemény a miskolci cementgyár újraindítása ügyében A Zöld Kapcsolat Egyesület sajtótájékoztatóján F. Nagy Zsuzsanna, az egyesület...
Badány Lajos Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere tart lakossági fogadóórát 2021. június 23-án szerdán 15-17 óráig a Városháza alpolgármesteri tárgyalójában....
A 2024-es év turisztikai forgalmát meghatározó nemzetközi folyamatokról, a Dohány-komplexum tavalyi látogatottságáról, és a főbb szakmai marketingfogásokról kérdeztük dr. Róna Ivánt, a Magyarországi...
Részletesen elmondta, hogyan változtatnák iszlamista állammá Németországot. 2023. november 06. 18:34 Egy döbbenetes videót osztott meg a Visegrád24 az X-oldalán. A tavaly készült, ám...
Amerika a szirupos , giccses filmek országa. A Weinstein ügy kirobbantása pedig egy előre megírt forgató könyv szerint zajlik és hullámzik végig a...
Fintor Zsolt vagyok. 20 éve vízvezeték- és készülékszerelő, az utóbbi években gépi duguláselhárításra specializálódtam. Szolgáltatásaink: GÉPI DUGULÁSELHÁRÍTÁS Fintorog a büdöstől? Stresszét az okozza,...

