Laci bácsi Gönc díszpolgára – hétfőn a szülővárosa vendége volt

Budáról fél hétkor indultak – 10 órára Göncön voltak

Több cikluson keresztül képviselte régiónkat az országgyűlésben dr. Iván László orvos professzor a FIDESZ-KDNP színeiben.

Az Aranygombosban

Laci bácsi elmondta, milyen is volt a Herceg utca annak idején. A régi malmot amiről gyakran álmodik már lebontották

Városnézésen

Miskolcon ideggyógyászként kezdte a pályafutását a Semmelweis kórházban, így a közelmúltban ott avatta fel tanítómestere Bagothay László művészi domborművét, amely dr. Argay László professzor támogatásával valósult meg.

Iván László most 86 esztendősen egy budai, katolikus szeretetotthonban él és régi kívánsága volt, hogy ha egészsége engedi ismét ellátogasson szeretett szülővárosába Göncre. Oda ahol a közelmúltban már díszpolgárrá választotta a közgyűlés. Hetek óta készült a nagy expedícióra.

Ma volt az a nap amikor  közös összefogással  teljesült a kérése. Sivák János polgármester és Nagy Beáta Dóra jegyző meghívására egy protokollmentes  fogadást rendeztek számára. Megnézhette gyerekkora emlékeit, azt az utcát amelyben sokszor megfordult és a mentősök segítettek elvinni a szülőházához és távolról láthatta a temetőt is. Laci bácsi nagyon jól érezte magát és a valódi gönci barackpálinka megízlelése után elmesélte az összes fiatalkori csínytevését.

Végezetül mindenkinek megköszönte , hozzá segítették, hogy ismét gönczi levegőt szívhasson. Ma mindenki a kedvében járt, mint elmondta a telkibányai Aranygombos fogadóban olyan húslevessel várták mint amilyet szeret. A borjú pörköltős sztrapacska pedig a nap fénypontja volt.

Kerényi László felvételei