SzántóGráf » Észak » Az Igazságügyi Minisztérium közleménye- A mai napon az Európai Unió igazságügyi miniszterei informális videokonferencia keretében tanácskoztak
Az Igazságügyi Minisztérium közleménye- A mai napon az Európai Unió igazságügyi miniszterei informális videokonferencia keretében tanácskoztak
Az ülés két legfontosabb témája az elektronikus hírközlési adatok
megőrzéséről szóló véleménycsere, valamint az Alapjogi Charta EU-ban
történő alkalmazásának megerősítéséről szóló következtetések
megvitatása volt az EU Alapjogi Ügynökség igazgatójával.
Az elektronikus hírközlési adatok megőrzése kapcsán Varga Judit
miniszter asszony elmondta, hogy a határozott magyar álláspont
szerint ezek az adatok nélkülözhetetlenek a terrorizmus elleni
fellépéshez és más súlyos bűncselekmények felderítéséhez is. A
bűnüldöző szervek eljárása során az alapjogok nem sérülhetnek, ám
sikeres munkájukhoz mégis elengedhetetlenek ezek az adatok és
információk. Különösen aktuális ez a kérdés ma, a terrorizmus
áldozatainak 17. európai emléknapján. Számos tagállammal egyetértve,
Miniszter asszony is hangsúlyozta, hogy az uniós polgárok
biztonságának garantálásához feltétlenül szükséges az egységes uniós
fellépés.
Az Alapjogi Charta alkalmazásának megerősítésével kapcsolatos
eszmecsere során kiemelte, hogy a magyar Kormány határozottan fellép
az antiszemitizmus minden megnyilvánulásával szemben. Javasolta,
hogy a jövőbeni bizottsági értékelések illetve tanácsi viták során
is kiemelt figyelmet kapjon e kérdéskör.
Kiadó: Igazságügyi Minisztérium
Váratlan betegség után elhunyt Pataki Katalin újságíró aki utoljára Mezőcsátról írt a médiába. Sokáig tudósította a Déli hírlapot és az Északot Tiszaújvárosból. érzékeny...
Régóta szeretnék egyszer felmászni a Miskolci Nemzeti Színház tornyára. Még tinédzserként jut eszembe ez először. A Széchenyi úti első lakásunkból valamennyire rálátok, az...
Dr. Üveges István Arnót polgármestere köszöntötte a Borsod Abaúj Zemplén megyei regionális polgárőrnap résztvevőit ma délelőtt Arnóton az általános iskolában. Dr. Túrós András...
„Tudomásom szerint Magyarországon az építésügyi és a tűzvédelmi szabályzat együttesen, szinkronban meghatározza , hogy egy nyilvános parkoló hely milyen méretű lehet. A fenti...
A Nielsen kiskereskedelmi indexe* alapján a Magyarvíz Kft. 14,5 százalékos (literben mért mennyiségi) megoszlásával megelőzte hazai versenytársait, így a teljes tavalyi évre vonatkozóan...
Informális és nem formális tanulási lehetőségek kialakítása a Mezőkövesdi Tankerületi Központ oktatási intézményeiben című pályázat keretében, második alkalommal rendezték meg a Tiszaújvárosi Széchenyi...
Koronavírus - Kásler: felhasználták a bamlanivimab gyógyszer első adagját Budapest, 2021. január 29., péntek (MTI) Kásler Miklós bejegyzésében kiemelte: a vizsgálatok szerint a...
Gyakran megnézem azt a csoportképet, amely a Déli Hírlap Széchenyi úti szerkesztőségében készült talán a múlt század kilencvenes éveinek a végén. Abban a...
Régen voltam ennyire előre. Most éppen egyszerre három témát is sikerült begyűjtenem a szokásos csütörtöki retro írásomhoz. Ha valaki nem tudná, elárulom, hogy...
Mindenekelőtt köszönöm Kesselyák Gergelynek, hogy Bartók és a város különleges találkozását 2001-ben Hegyi Árpád Jutocsával és Müller Péter Sziámival megálmodták és...
Mostanában hanyagoltam a fényezésemet.Sebaj, pótolom. Korábban mindig megírtam, hogy mi lesz az Északos jegyzetemben . Igen a héten, jut eszembe a sör, a...
A Miskolci Egészségfejlesztési Intézet a Kábítószerellenes világnap alkalmából szervezi előadássorozatát a Szinva teraszon. A rendezvény négy napon át várja...
A kormányinfón elhangzott legfontosabb bejelentések A magyar gazdaság fundamentumai kifejezetten erősek (9,4 százalékkal nőttek, a teljes foglalkoztatottság megvalósult, a költségvetési bevételek lényegesen magasabbak...
Hali Mindenkinek! Először is, nagyon jó volt Veletek újra! Remélem még sok ilyen szép délután vár ránk és ott folytatjuk,ahol most abbahagytuk. Egyszerre...
A katonai szövetség egyik vezetője szabotázsakciókat és meghiúsított összeesküvést idézett fel egy interjúban. “Erős a lehetősége” annak, hogy Oroszország nem hagyományos támadást intéz...
Régiposta utca 2015 február. Összecsapott a természet a beton villanyoszloppal. S mint látjuk vesztett a fa. Sokakat megkérdeztem, hogy ki miként döntött volna...
A globális válság közepette minden önkormányzat szinte megoldhatatlan feladatokkal szembesül – egy ilyen helyzetben a helyhatóságok felelőssége még nagyobb, mint „békeidőben”....
A koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére tett kormányzati intézkedések keretében március 13-án megalakult a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport, amelynek vezetője Dr. Benkő Tibor...
1973-ban, mint 30 éves friss szenátor, Joe Biden első tengerentúli útján Izraelbe látogatott, röviddel a jom kippuri háború előtt, és találkozott Golda Meir...