
A múlt homályából – nemzetközi táncverseny Miskolcon – a DH albumából


Az alábbi cikket én írtam. Akkor nem tudhattam, hogy eltünik a szentháromság tér legfiatalabb épülete. A fa Lenin domborművel és a valamikor lerókázott...
A Miskolci Hősök tere sosem volt valami csodálatos. Kevesen tudják, hogy a valamikori placc se volt valami tudatos tervezés eredménye. Inkább a háborús...
Ez a legendás újságíró üdülő, az Interpress Hotel, ami a Siófoki ezüstpart ékessége volt. A Magyar Újságíró szövetségen kívül ugyanitt, csaknem hasonló szállói...
In memoriam: Dr. Palla Sándor Dr. Palla Sándor 1954. december 2-án született Gyöngyösön. Középiskolába Miskolcon a Földes Ferenc Gimnáziumba járt, majd Debrecenbe került...
Saját előszavam mindehhez – a magyarországi vidéki zsidóságot cirka félmillió embert alig három hónap alatt sikerült kifosztani, bevagonirozni és elszállítani. Szép preciz munka...
Miskolc Vörösmarty utca 58. Ha jól jegyeztem meg ez a száma az épületnek. S a hétvégén amikor éppen arra gyalogoltam becsengettem. Ismerős volt...
Újszerű kezdeményezésként alakítottuk meg a most megnyílt Miskolci Zsidó Múzeum baráti körét. Jó ideig töprengtünk mi lenne az a téma, amely mindannyiinkat érdeklődésre...
Enek az értékeknek a veszni hagyása a tervező szerint a lehető legnagyobb energiapazarlás. Az épületváz kivitelezése nem fejeződött be, így a foglalkozás első...
Mintha ma lett volna, a Déli Hírlap egyik olvasója riasztotta a szerkesztőséget, hogy a harmadik kerületi tanács már nem ad ki rőzsegyűjtő jegyet....
Élénk hallgatói érdeklődés kísérte „A holokauszt helyi emlékezete Miskolcon” témában 2023. április 27-én megrendezett konferenciát a Miskolci Akadémia Bizottság előadótermében. A Miskolci Egyetem...
Sokan emlékezhetnek még az ágyvégi lázlapokra. A nővérkék naponta háromszor osztották ki a befőttes üvegben sterilizált lerázott hőmérőket. A higanyosokat. Majd az adatokat...
97 éves korában, 2022. július 23-án elhunyt Dr. Török Pál idegsebész, Miskolc díszpolgára, a B.-A.-Z. Megyei Kórház idegsebészetének alapítója. Kisgyermekként, 10 évesen...
Kikotyogom – az előzetes tervek szerint a Miskolci Zsidó Múzeum baráti köre legközelebb október 26.án találkozik a hitközség nagytermében. Okulva az első előadás...
A hetvenes évek derekától gyökeresen megváltozott a miskolci Zsarnai piac. Oda lett a Zalatnay Cini örökzöld slágeréből megismert „ha kimegyek az ócskapiacra” filing....
Nyakó István az MSZP szóvivője számba vette azokat a médiákat amelyeknek a szocialisták a jövőben nem nyilatkoznak. Mondván a felsoroltak nem tartoznak a...
Jó ez a kép. Ez volt a negyedik H tablója, a miskolci Kazinczy Ferenc könyvesbolt kirakatában. Pontosan 1969 nyarán végeztünk és rögtön beugrottunk...
Drága édesanyám minden születésnapom hajnalán pontosan fél négykor felcsörgetett, rám telefonált, hogy minden jót kívánjon. Hosszú évtizedekig izgultam, hogy, ne feledjen el. Immár...
Ha kenyér van, minden van. Mamám elmondása szerint lány korában, a kis falujukban, Hernádvécsén hetente háromszor dagasztottak és megszokott volt, hogy maguknak sütöttek....
Rezső bácsi kitárazza a TT pisztolyát. Biztonságképpen kétszer is ránt egyet, a ravaszon majd kezembe vehetem a revolvert. Alig hét esztendősen. Egész este...

