Egy terebélyes, teraszos gomba fonja körül a házunk előtti
vadmeggyfánkat. Úgy ősz derekán megvastagszik, majd leszárad, vagy hirtelen eltűnik.
Mígnem egy szomszéd felvilágosít, hogy ez a nem éppen bizalomgerjesztő sárgás tapló,
gliba lehet. S nem csak ritka,
ehető, de nagyon is ízletes táplálék. S bár a hajdani Búza téri
piac gombás standjainál gyakran elcsábultam az ott terjengő illatoktól, édesanyám merő
óvatosságból határozottan ragaszkodott a bolti gombákhoz.
Máig is irigylem azokat a barátaimat, akik lehajlás nélkül,
puszta ránézésre képesek megkülönböztetni az ehetőket a
kalapos gyilkosoktól.
Nos, hogy is lesz valakiből
gombász? Jómagam hajdanán az erdei nyaralónk környékén egy könyvből próbáltam a gyűjtögetést. Szűcs Béla
gépészmérnök, a csaknem félszáz tagot számláló Miskolci
Gombász Egyesület vezetőségi tagja lelketlenül kiábrándít.
Meggyőződése, csak a gyakorlat, a tudás, a folyamatos tanulás révén szerezhető meg a
szakismeret. A természet legcsodálatosabb ajándékának
számító gombafajoknak se
szeri se száma. Ő maga gyerekkorában az Edelényhez
közeli Hegymegen, nagymamájával közösen kutatta fel
a reggelirevalót. Iskola előtt
szedtek néhány vargányát,
csiperkét a rántottába. Ezek
voltak a tanulóévek. Majd
nyaranta egymaga annyi szárítanivalót gyűjtött be a közeli
erdőkben, hogy az Erdei Termék Vállalatnál többet keresett, mint az édesapja egy hónap alatt. Nem volt egyszerű
a reggeli harmatban csuromvizesen hajlongani, kosárba
szedegetni a nagyra nőtt, értékes vargányát. Megvallja,
emiatt ez az egyetlen, amelyre
máig is annyira neheztel, hogy
meg nem enné.
Béla sajátos módon csoportosítja ezeket a földi teremtményeket. Vannak az ehetők,
a mérgesek, a nem ehetők, de
szépek és a gyógygombák. Az
utóbbiak között sok a védett,
amelyeket nem szabad szedni. S mielőtt a galócát legyilkosoznánk, elmagyarázza,
nem mindegyikük ennyire veszélyes. Ebben a fajban vannak finomak is, de a megkülönböztetésükhöz érteni kell.
Mifelénk magas fokú a gombaellenőri képzés, de sajnos
egyre kevesebb az úgynevezett
ingyenes bevizsgálóállomás.
Megszűnt Tapolcán és a Bükk
kapujában, az egyes busz végállomásán is az ellenőrzés.
Pedig nagy szükség lenne rájuk, hiszen a Búza téri piacon se ritkaság, hogy egy nap
alatt hordónyi, gyanús eredetű, egészségre ártalmas gyűjteményt szelektálnak ki.
Szűcs Béla, mint a jó pap,
holtig tanul. Most éppen felsőfokon próbálja elsajátítani mindazt, amit a gombákról csak tudni lehet. Számára
a gombászás már több mint
hobbi vagy egy egyszerű időtöltés. A folyamatos természetjárás velejárója a fotózás.
Tréfásan megjegyzi, minden
ilyen kalapos teremtmény fotogén, kitűnő alany a fényképezésre. Meg nem mozdulnának, s nem rebbenek fel, mint
a madarak, s nem csörtetnek
el, mint az őzek és a vaddisznók. Mára egy gyűjteményes
kiállításra való kollekciója
van a különleges, ritkán fellelhető gombák képeiből.
Szívfájdalma, hogy az egyesület, amely teljesen önálló, és
hozzá hasonlóan több ilyen
autonóm szervezet létezik,
mind utánpótlási gondokkal
küzd. Magas az átlagéletkoruk. A mai fiatalok még nem
fedezték fel ennek a különleges kedvtelésnek a rejtelmeit,
szépségét.
A járvány előtt egymást érték a gombakiállítások és az önköltséges tanfolyamok, de már
lassan két esztendeje csak telefonon és interneten tartják a
kapcsolatot. Az egyéni erdőjárásnak nincs akadálya, de igazából a közösségi lét, az együttes
bóklászás varázsa nélkül kevesen vágnak neki a túrázásnak.
Persze Béla még így sem marad gomba nélkül. A fagyasztóban bőségesen bespájzolt.
Most éppen csak azon töprenghet, hogy tejfelesen, káposztával vegyítve vagy éppen
szaftosan, pörköltösen készítse
el ezeket.
Szántó István 
Ez a sárga gévagomba maradványa, mikor már teljesen megszáradt. Úgy látom, le lett szedve, és ezek már csak a fán maradt csonkok, de nagyon jellegzetesek. Fiatalon sárga a színe. – írja Szűcs Béla , az általam elküldött képre.
http://www.miskolcigombasz.hu/fajlistank.php?action=showKind&langOrder=hu&caller=kindList&kindId=354
