Elhunyt Töröcsik Mari

Nyolcvanöt éves korában elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. Sosem kellett nélkülöznie a közönség szeretetét és az elismeréseket, cserébe szinte élete végéig játszott. Tehetségét, munkáját külföldön is elismerték már a pályája kezdetétől, de ő azt vallotta, hogy színész csak a saját anyanyelvén lehet valaki és csak a saját országában. Életkedvét sosem veszítette, 2008-ban a klinikai halálból tért vissza a színpadra.

Törőcsik Mari 1935. november 23-án született Pélyen. A főiskola után, 1958-ban a Nemzeti Színházba került, 1978-ban eljött onnan, majd 2002-ben visszatért. Haláláig ott játszott. Azon kevés színésznők közé tartozott, akik 80 felett is színpadra álltak. Egyike volt a legtermékenyebb magyar színésznőknek. Körülbelül 130 színházi bemutatója volt a Színházi Adattár szerint, Budapest mellett Győrben és Szolnokon is játszott. 1956 után szinte alig volt olyan év, amikor nem forgatott.

A főiskolás lány, akit körhintára ültettek

Még főiskolásként, 1955-ben forgatta első filmjét, a Körhintát. Az 1956-ban bemutatott drámát Fábri Zoltán rendezte, és még abban az évben Arany Pálma-díjra jelölték a cannes-i filmfesztiválon. A Körhintát minden idők egyik legjobb magyar filmjeként tartják számon.

© MTV

Törőcsik Mari egy konok, feleselést nem tűrő hajdúsági gazda, Pataki István lányát, Marit alakítja. Apja egy fiatal gazda, Farkas Sándor feleségének szánja, akivel a termelőszövetkezetből való kilépés után egyesíteni akarják a földjeiket. Mari azonban Bíró Mátét (Soós Imre) szereti, olyannyira, hogy kérlelhetetlen apja végül kénytelen ebbe beletörődni. A film egyik legfeszültebb jelenete az, amikor a lakodalomban táncoló Marit lekéri Máté a kiszemelt vőlegénytől. A szinte szédülten táncoló párt nemcsak a félreállított Sándor, hanem az öreg Pataki sem nézi jó szemmel.

Törőcsik Mari egy interjúban azt mondta, hogy sosem nézi vissza magát, és a Körhintát is csak egyszer nézte meg, méghozzá Fábri Zoltán halála után. Még nem volt ugyan végzett színész, amikor a forgatták a filmet, de a Körhinta valamiért mégis magyar kulturális fogalommá vált. Ennek oka szerinte az volt, hogy „felzeng benne a szerelem” Soós Imre és közte.

A Körhinta nemcsak a vásznon, a televízióban és az interneten él tovább, hanem a színpadon is: a Nemzeti Színház repertoárjában szerepelt. A felújított, színpadi változatból sem maradt ki Törőcsik Mari: az előadás végén, a tapskor jelent meg a színpadon, amitől Vidnyánszky Attila megfogalmazása szerint „felrobbant a nézőtér”.

Főiskolás éveiben annyit forgatott, hogy három vizsgára nem jutott ideje, ezért diplomáját évtizedekkel később az elmulasztott vizsgák pótlása nélkül kapta meg. A kor legfontosabb alkotásaiban játszhatott (Külvárosi legenda, Vasvirág, Édes Anna), Jancsó Miklós rendezte a Csend és kiáltásban, majd a Szerelmem, Elektrában. Ezt követte a Szerelem Makk Károllyal. Későbbi férje, Maár Gyula neki írt filmeket, a Déryné, hol van? című alkotásért 1976-ban elnyerte a legjobb női alakítás díját a cannes-i filmfesztiválon.

Vígjátékokban is játszott (Gárdos Péter – Szamárköhögés, Tímár Péter – Csapd le csacsi), később felfedezték a „fiatalok” – Xantus János (Női kezekben), Janisch Attila (Hosszú alkony), Mispál Attila (A fény ösvényei), Kamondi Zoltán (Halj már meg!), Fazekas Csaba (Swing) – is. Szerepelt a Nincs kegyelem című dokumentum-játékfilmben, Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmjében a főszerepet alakította. Több tévésorozatban is feltűnt.

Filmen és színpadon is eljátszott mindent, amit színésznő eljátszhat: tragikus alakoktól komikákig, társadalmi szerepektől zenés játékokig, karakterszerepekig.

 

Az örök sztorik

Ha gyermekéveiről kérdezték Törőcsik Marit, szinte alig volt olyan interjú, ahol ne beszélt volna háborús sérüléséről. Szülőfalujában eltalálták a lábát egy légitámadáskor a második világháború idején, amikor kisurrant az óvóhelyről. Szerencséje volt, mert a golyó nem roncsolta szét a térdét, de a sebhely örökre megmaradt.

© Stiller Ákos

Ugyancsak sok helyen mesélt arról, hogy felnőttként átélt egy nagyon erős, nyolc és feles földrengést Peruban. Egy filmfesztiválon vettek részt Makk Károllyal és Dósai Istvánnal, a Hungarofilm akkori igazgatójával. Szállásukon, a limai Hotel Bolivárban voltak, amikor megmozdult a föld. Törőcsik Mari utána napokig nem mert aludni. Vidéki programjuk után néhány nappal később újra a Hotel Bolivárban szálltak meg, de amikor a színésznő végre aludni próbált, újra rengeni kezdett a föld. Annyira a történtek hatása alatt volt, hogy akkor is megijedt, amikor a hazaérkezése utáni első előadáson megmozdult alatta a forgószínpad a Nemzeti Színházban – mesélte annak idején Vámos Miklós Lehetetlen című tévéműsorában.

Vissza a halálból

2008 októberében egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a vérkeringése, megállt a szíve, és kómába esett. A klinikai halál állapotába került, de sikerült újraindítania a szívműködését. A Kútvölgyi kórházban napokig küzdöttek az életéért, az egész ország szorított érte. Felépült, emlékezőképessége, mozgásképessége visszatért, és az orvosok mellett ő maga is mindent megtett a gyógyulásáért, egészsége érdekében a cigarettát is letette. A 2009-es Filmszemle megnyitóján már részt vehetett.

Utána szinte minden alkalmat megragadott, hogy köszönetet mondjon a rengeteg biztatásért, amit kapott betegsége idején.