Kivárom a sorom a miskolci árucsarnok csemegepultja előtt. Ha toporogva is, de látszólag türelmesen. Maszkban fuldokolva.
Az előttem lévő hölgy is gomolyát kér, kereken, pontosan húsz dekát. Se többet, se kevesebbet. A kedves eladó kérdezi Abaújit vagy Gelejit.
Elönt a hideg verejték, mindkettőből alig van valamennyi. Ha Gelejit választja nekem annyi, hiszen éppen ezért jövök. Mondanám, neki vigye az Abaújit, de nem kockáztatok, ha megteszem azért is a másikat választja. Magában hezitál én meg a körmöm rágom izgalmamban.
Kinyögi – hála a Teremtőnek – jó lesz az Abaúji. Az eladó leméri 27 deka – jó lesz, mert nem tudja faragni, hozzáteszi ki az a bolond, aki majd elviszi a maradék csücsköt.
Látom, forr a levegő, nő a feszültség, a két hölgy némán farkasszemezik. Cikáznak gyilkos pillantások. A vevő nem enged – neki jár a húsz deka – hogy mi lesz, az Abaúji serclivel az legyen az áruház gondja. Még igaza is lehetne, de a mögöttes sorban állók nem élvezik a műsort.
Majd jövök én, s megmentem a helyzetet.
Mondom, én leszek az a bolond, aki a negyven deka száraz Geleji mellé gavallérosan megveszi a hét dekás, vizes Abaúji gomolyát is. Hétköznapi hős lettem, akár meg is tapsolhatnának, de eszükbe se jut, hogy megünnepeljenek. Mindenesetre boldog vagyok, hiszen, ha a Gelejit elviszi előlem nincs maradásom a családban.
Kifelé jövet gondolkodóba esem. Vajon volt e elegendő pénze a vevőnek vagy csak a kekec kisördög lépett nála szolgálatba. Nálam is megesik az ilyesmi. Ha viszont híján volt a hét dekányi száz forintnak minden meg van bocsájtva. Ha csak csuklóztatni akart, akkor meg sajnálom. Nekem viszont megért egy százast, hogy egyedül vághassam el a gordiuszinak indult, görcsös csomót.
Na, persze otthon mesélnem kellett – minek vettem hét deka Abaújit, amikor Geleji is volt.
Na ezért!
