Az a szép zöld gyep – megjelent a Miskolci Naplóban – Poldi bácsi álma , az égig érő fű

Poldi bácsinak, a filmbéli nyugalmazott parkőrnek
nem kellett messzire mennie,
hogy égig érő fűvel találkozzon. A májusi eső aranyat
ért, így aztán a zöld növényzet országszerte eszeveszetten
burjánzott.
Magam sem lelkesedtem
azért, hogy háromnaponként
kaszálhattunk. Közben, pihenésként, valamennyi közösségi portálon olvasgattam a magasló fű problémáját feszegető
tematikájú, erőteljesen korholó bejegyzéseket. Két szólamban háborogtak: ki a felelős,
miért nem kaszálják a parkokat. Egy napig hátrakulcsolt
kézzel próbáltam magamat
visszatartani a beszólástól.
Majd csak megírtam, igazából nem ördögtől való, ha a
panelházak előtti zöldterületet maguk az ott élők kedvükre rendben tartják. Tartottam
a lehurrogástól, nem is kicsit.
Kellemes csalódás volt, hogy
mások is kivitelezhetőnek
tartják ezt a csináld magad
mozgalmat. Felbátorodtam,
amikor kiderült, hogy ötletem
egyre szélesebb körben visszhangra talál.
A véget érni nem akaró
adok-kapok, ki-be szólások
eredményeként kiderült, hogy
a panelházban élők közül sokan beszállnának környezetük parkosításába. Azok,
akik a reggeli kávéjukat az
erkélyükön kortyolják el cserepes virágaik társaságában,
késztetést éreznek, hogy a
ház körül is kaszáljanak, virágosítsanak. Sokan írták, ha
a gondnokuk, a házuk közös
vagy önkormányzati képviselője megszervezné, önként
és dalolva, idejében lenyírnák
a füvet. S ha engednék, akár
a virágosítási projektből is kivennék a részüket.
Hogy ez mennyire így van,
példa erre a belvárosban a
Bató-ház mögötti 10 emeletes
bérház előtti parkocska. Ott
egy nyugdíjas férfi néhány
négyzetméteren tündérkertet
varázsolt az ottlakók örömére. S hogy a művét tönkre ne
tegyék, még kövekkel is körülbástyázta.
Világos és egyértelmű, hogy
az önkormányzat nem mondhat le a közösségi parkok gondozásáról. Nem szervezheti ki
maga alól a ráháruló kötelezettségeket és az ezzel együtt
járó felelősséget. Ám lehetőség van arra, hogy a betonrengetegben élők tehessenek
valamit a környezetük szépítésére. Ráadásul a törvény is
előírja, hogy az ingatlanhoz
tartozik még bizonyos terület,
amelyet az ingatlan tulajdonosának kell – kellene – gondoznia.
Jómagam, ha erőm engedi, még a szomszédunk előtt
is végigtekerek az elektromos
masinával. Mostanában hamar megtelik a gép kaptára,
s nem könnyű a zöld bezsákolása. Ám imádom a friss fű
semmihez nem hasonlítható
illatát. Prüszkölök és könnyezek tőle, de nincs megnyugtatóbb látvány, mint az igazi,
zöldben pompázó, harmatos
gyep. Néhány elszórt négylevelű lóherével.
Legyen ez az élmény mindannyiunké.