A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH közleménye
Budapest, 2021. augusztus 5., csütörtök (OS) -
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a
sajtóban megjelent hírekkel összefüggésben, amelyek
szerint "egy nemzetközi oknyomozás révén kiderült, hogy
számos országban telepítették meghatározott célszemélyek
telefonjára az izraeli NSO által kifejlesztett kémprogramot,
a Pegasust" az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény
(Infotv.) 51/A. § (1) bekezdése alapján hivatalból vizsgálatot indított.
Az üggyel kapcsolatban a vizsgálati eljárás végéig a Hatóság egyéb információt nem közöl.
2022. 09. 20., k – 12:40 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Az elmúlt napokban a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén toboroztak a rendőrök. A Miskolci...
A rendészeti szakközépiskolások általában a Szentpéteri kapu Tescóban tankolnak föl. Szép az egyenruhájuk, bár a téli nyári sapkát még vegyesen hordják. Ami megfigyelhető,...
A jelentkezési feltételekről, a felvételi eljárásról, és a várható szolgálati feladatellátásról is beszámoltak a sajtótájékoztatón a rendőrségi vezetők. Dr. Tarcsa Csaba rendőr vezérőrnagy,...
A tiszaújvárosi rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság 05050/420/2020. bűnügyi számon személyes adattal visszaélés vétség elkövetésének gyanúja miatt...
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy helyi áruházban történt lopás elkövetőjének azonosításához. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/57/2018. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenegyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A rendőrök...
Újszerű kezdeményezésként dr. Kiss Attila vezérőrnagy, a Borsod Abaúj Zemplén megye rendőrfőkapitánya meghonosította a rendszeres reggeli háttérbeszélgetést a régió sajtómunkatársaival. Az idei első...
egítségnyújtás nélkül hajtott el az autós 2016. augusztus 2. 11:30 A Miskolci Rendőrkapitányság tanúk jelentkezését várja egy közúti közlekedési baleset kapcsán. ...
Tisztelt Uram! A rendszerünkben lévő információk szerint, Ön korábban kitöltötte a kedvezményklub megrendelőlapját, amelynek következtében meg kellett volna kapnia a Hallu Motion bütyköket...
A rendőrség egy Kazincbarcikán történt bűncselekmény ügyében várja tanúk jelentkezését. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság 05040/1476/2014. bü. számon folytat eljárást jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének gyanúja...
2022. 09. 14., sze – 12:20 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Egy őszi délután, vásárlás után egy férfi telefonált a rendőrségre. A telefonáló elmondta,...
2022. 11. 08., k – 11:37 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A gyanú szerint Miskolcon egy férfi úgy megverte az egyik ismerősét, hogy az...
A rendőrök kazincbarcikai otthonából állították elő azt a fiatalembert, aki lakásának egyik szobájában nevelte a vadkender növényeket. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása bűntett...
Ha nem velem történik, soha nem hiszem el, hogy idáig süllyedhetett az igazságszolgáltatás. Ha nem engem ítélnek, el hamis vád alapján felbujtott tanúkkal...
Régen, még talán az átkosban, amikor Hegyeshalom után Ausztriában nem volt sztráda felfedeztem Bruckban egy pléh rendőrt. Abban az időben kis osztrák falvakon...
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a férfival szemben folytatott, aki több házba, üzletbe is betört Mezőkövesden. Lopás...
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség három novajidrányi férfival szemben, akik Göncruszkán egy 81 éves nőt támadtak meg az otthonában, aki később belehalt a...
A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/4558/2018. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személlyel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint egy...
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság koordinálásában komplex, a közeledő kábítószerellenes világnaphoz igazítottan komplex programot szervez 2023. június 13-án 8 óra 30 perctől 13 óráig. A...