



Életének hatvankilencedik esztendejében elhunyt Kobold Tamás Miskolc volt polgármestere. Bucsúztatása október 14.-én 11 órakor a Vasgyári Katolikus templomban lesz, utána a temetés szűk...
Új rádiót alapított Gáspár Róbert, a RiseFM alapítója. Egyből hat csatorna is elérhetővé vált. ...
ujkelet.live Jitzhák Ilán, a Sin Bét (Sabak) volt igazgatóhelyettese, akinek nevéhez többszáz terrorelhárítási művelet fűződik 64 éves korában elhunyt. Ilán három évtizedes biztonsági...
A magyar független médiumok kapták a 2025-ös IPI–IMS Free Media Pioneer Award nemzetközi sajtószabadság-díjat. Az elismerést a Nemzetközi Sajtóintézet és az International Media...
http://www.mellunkegeszsegeert.hu/ Itt a helyes elérhetőségük A megnőtt a terhességi emlőrák megbetegedések száma. Ugyan kevesebbet beszélünk róla, de sajnos létezik. Terhességi emlőráknak nevezzük,...
Az egykori vezető dicsérte a kormányellenes tüntetőket, és sürgette a hatóságokat, hogy változtassanak a hozzáállásukon, mielőtt túl késő lenne. ...
Na még egyszer utoljára csak megéneklem – a budai Paulaner sörözőnek van két specialitása. Kezdem a képen látható rántott borjúmájjal amihez petrezselymes vajas...
Tudtam, hogy elérkezik az a pillanat, amikor le kell írnom, hogy elhunyt klubunk megálmodója, egyik alapítója, létrehozója, Dr. Fodor László, a Barátság Klub...
Egy éjszakára, június 28-án Budapest a mozgás városává alakul. Az egészséges életmódot népszerűsítő Mozgás Éjszakája eseményhez kapcsolódóan a Telekom főtámogatóként különleges akcióval segíti...
Naftali Bennett miniszterelnök a Hatzerim légibázison 2022. június 23. Fotó: YouTube képernyő fotó ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök csütörtökön, valószínűleg utolsó katonai ceremóniáján beszélve...
Jól sikerült farsangi bulit tartottak a közelmúltban a Vécse Cítyben. Ilyenkor eltöpreng az ember, hogy komoly e a dresscod – ünneplőben vagy jelmezben...
Aki még nem tudná, ne bánkodjon , holnap április másodikán lett volna a következő bírósági tárgyalásom, a miskolci posta előtt elkövetett fegyveres támadásom...
– Nem volt még Magyarországon ilyen átfogó és ennyi méhnyakrákban és petefészekrákban érintett nőt elérő felmérés, mint ami ezekben a hetekben zajlik. Elismert...
Zamárdi, 2014. július 8. – Állomási wifi, kitelepült jegypénztár hosszított nyitva tartással, és több kocsival megerősített járatok is segítik az idei Balaton Sound...
Többen kerestek, hogy nem találták a Kádártól Castróig című karácsonykor megjelent könyvemet. Aki kiolvasta és nem firkáltam bele semmit most túladhat rajta –...
Aki két rákból is talpra állt… Talpra állt a vastagbélrákból, majd a prosztatarákból is. Betöltötte a hetvenet, teljesítménytúrákra jár, úszik, közösségben tornázik, asztaliteniszezik,...
A 35 millió forint értékű képalkotó eszközt a Bőrgyógyászati Klinika egyetemi támogatással szerezte be. A készülék egy beépített, nagy felbontású kamerával testrégiónként készít...
Kedvenceim a Lidl , az Aldi és a Penny. Igaz, mindenütt trükköznek, ha van egy két sláger termék akcióban, megjegyzik – üzletenként legfeljebb...
A digitális hirdetési tér egyre szűkül a KKV-k számára – miközben a nagy nemzetközi platformok gyakran kiszorítják a kisebb, lokális vállalkozásokat, a közterületi...

