Fischer Imi, gyerekkori barátom – úgy jó fél évszázaddal ezelőtt – jelessel vizsgázott a soproni
vendéglátó-ipari technikumban.
Mesélte, mázlija volt, palacsintasütésből kellett bizonyítania.
Mondtam, hiszem, ha látom. Ki is
provokáltam, hogy másnap a mi
lottóházi kiskonyhánkban, privát
pótvizsgát tegyen a kedvünkre.
Volt liszt, tej, szódavíz és étolaj,
sőt még egy erre való serpenyőnk
is. Imi nagy svunggal kezdte, a
sercegő olajon finoman terítette el a tésztának való misungot.
Majd kezdődött a dobálás. Mint
a nagyok, a levegőben próbálja a
palacsintát megfordítani. Minden
harmadik a serpenyőben landolt,
de bőven jutott az egyoldalasból a
gáztűzhelyre is. Végül nem bíbelődtünk a töltögetéssel, a tésztadarabokkal, tunkoltuk a lekvárba.
Ám innentől a kedvenc desszertem csak a feleségem palacsintája.
Mérettől s tölteléktől függetlenül
pedig a kezdő porcióm négytől
hatig terjed ebből a finomságból.
Talán ennek a speciális
gasztronómiai vonzalmamnak
köszönhető, hogy első látásra
kiszúrom, hogy egy Miskolchoz
közeli községben megalkottak
egy palacsintagyártó masinát.
Rögtön eldöntöm, a mestert és a
gépét látni akarom. Első körben
megtudom, Vitéz István – közismert becenevén Csikó – nem egy
egyszerű életművész. Lakatosként dolgozott Franciaországban, ahol egy motoros balesetben elvesztette az egyik lábát, de
ez nem akadályozta meg abban,
hogy ismét két keréken száguldozzon. Szerencsétlenségére így
a másik lábát is amputálták.
Mások ilyen helyzetben összeroppannak. Pista viszont nem
ez a fajta. Bár tolókocsiba kényszerült, és egy külterületi kis
házban húzza meg magát, de
az élet- és alkotókedve töretlen.
Kezdetben önmaga szórakoztatására kezdett bele a palacsintagyártó-szerkezet megalkotásába. Tanulmányozta az ehhez
hasonló 50-60 millió forintos
berendezéseket, majd alig másfél millióból készített egy saját tervezésűt. Elmondta, olyan
15-20 liter tejből egyszerre akár
180-200 palacsintát süthet. Egy
pillanatig se kérettem magam,
amikor vasárnap délutánra vidéki prezentációra hívott.
Legjobbkor érkezünk, éppen a
két nagy henger hevítését végzik.
A mester már gondosan olajozza
a sütőfelületet. Felettük egy vödörnyi tésztának való vár a lecsurgatásra. Alig öt percbe telik
a gázpalackok beszabályozása, s
a 12 voltos hajtómotor sebességének beállítása. A legalább egy
méternyi palacsinta elsőre nem
akarja a jót, ebből lehetne császármorzsa, de minek, amikor
háromutcányi gyereksereg sündörög köröttünk. S még a kutyáknak is jut a csemegéből.
A palacsintagyár kitelepülésére pillanatokon belül benépesül
a sajószögedi Dózsa György utca
sarka. Csikó mester, nagyüzemi
palacsintagyáros bohókás kalapján valamilyen régi motorosszemüveg és néhány apró fogaskerék
jelzi, spontán búcsúba keveredtünk. Barátnője a gép mellett állva, ollóval vagdossa le a 25 centis
kocka palacsintákat. Közben hárman töltögetik, de még így is elmaradnak a gép teljesítményétől.
Kiszámoltam, a mesteren kívül
még legalább öttagú személyzetre
van szükség a flottul menő kiszolgáláshoz. Ne feledjem, a kakaós,
mogyorókrémes, fahéjas-almás
változat mellett a házi baracklekváros vitte a prímet.
Tessék elképzelni, hogy alig egy
óra elteltével az utca mindhárom
sarkából ötvenméteres sorokban
állnak a vasárnapi desszertért. A
mester és a személyzet közösen kínálgatják a palacsintát. Tessék választani, gyorsan, míg meleg! Nem
érdemes szégyenlősködni, de tolakodni sem, mindenkinek annyi jut,
amennyit csak megbír enni. S még
csomagolnak is.
A körszakállas, szemüveges Vitéz István örül a sikernek. Mondja, ezek a jótékonysági akciók éltetik, feldobják. Egyelőre nem akar
vállalkozást, nem szívesen lépne
be bármilyen taposómalomba,
különben se szorul rá. Ám rövid
távon csak rákényszerül. Pontosan egy mobil palacsintagyártó-üzemet tervez, olyan kitelepülőset. Viszont ezután se adja fel
az eredeti célját, szeretne barátain, sorstársain, főleg a szerencsétlenül járt motorosokon segíteni.
Így ha meghívják egy-egy falunapra vagy búcsúba, továbbra is
perselyezik. Adományt gyűjtene
a súlyos motorbalesetet szenvedett fiataloknak. Mert Pistának,
mindannyiunk Csikójának széles
jókedve mellett nagy szíve is van.
Nem csak palacsintagyára…
Szántó István
