Nem ördögtől való ez az előzetes összekapaszkodás – Ám valójában a nagy többség a békés átmenet híve, nem szeretnénk hídlezárásokat, lámpavasra akasztásokat és polgárháborús hangulatot
Alább olvasható az előválasztás első fordulójának az eredménye. Tulajdonképpen ez borítékolható volt. Sokaknak meglepő, s kockázatos, bili borogatást vizionáló, hogy Karácsony és Márky-Zay Péter egy különalkuban Dobvrev Klára ellenébe szervezkedik. Akik az ellenzék győzelméért aggódnak ezt a stratégiai lépést nem tartják helyesnek.  Megfeledkeznek arról, hogy a leendő koalíciós partnerek mi sem természetesebb, ezt a megméretetést véresen komolyan veszik. Számomra ez a húzás tökéletes bizonyítéka annak, hogy nem a kormánypárt kottájából játszanak.  Ha csak nem az történt, hogy meghekelték Klára asszony eredményét, s úgy hitték, ha a Fideszes tábor megtolja a szavazatait, ezzel kellő zavarodottságot lehet előidézni az ellenfél táborában. Sebaj  Márky és Karácsony szerencsére észbekapott. Nem ördögtől való ez az előzetes összekapaszkodás. Lásd korábban a nénemt kereszténydemokraták a szociáldemokratákkal fogtak össze, hogy kiszorítsák a szélsőségeket.  Fő a józanság és az előrelátás. Ott van az izraeli példa is, miután a ki tudja hányadik választással se voltak képesek a Nyetanayaut elsöpörni riválisai összefogtak.  Rotációs rendszerben felváltva kormányoznak, mint a Káma szutrában mikor ki van fenn és lenn. Mondjuk ez a páros nem éppen olyan egyenlő, mint Orbán és Semjén fővadász. Lényeg, hogy közösen kormányoznak. Igen nálunk ez még szokatlan, újszerű és lélegzet visszafojtva izgulunk, ez a törékenynek tetsző – a túloldalról lemoslékozott koalíció képes lesz e kitartani a választásokig. Egy biztos, hadd ne soroljam fel már látni, hogy több olyan nem jutott dinnyeföld alapú,  innen-onnan kipergett megélhetési politikus kezdett pártalakításba. Sértődöttségből vagy, éppen azért mert még messze van a nyugdíjkorhatártól. Ők azt a feladatot kapták, hogy bomlasszák az ellenzéki egységet. Mindenestre kezd körvonalazódni az új választási egységpárt – hogy aztán eljussunk az amerikai rendszerű kétoldalú felállásáig.  Emlékeztetőül az óceánon túl is bevált, hogy a választásokig úgy a demokratáknál, mint a republikánosuoknál először óriási előválasztásban rostálják ki a legesélyesebbeket. Ez idő alatt párton belül is zajlanak a karaktergyilkosságok az áskálódások és egymás imidzsének a rombolása. Egymás cséplése, hogy aztán egymás nyakába boruljanak. Mi sem vagyunk különbek. Csak szoknunk kell. Nekik is, meg nekünk is a szurkolóknak.Ha itt valami még bomlasztó lehet a pénzszórás.  Olyan formátumú osztogatás kezdődött a társadalom minden rétegének, amire még soha nem volt példa. Vajon ez a fajta pénzeső milyen hatást gyakorolhat majd a választások végső kimenetelére. Ha az ellenzék harcba száll, kezdődik a pókerezés, minden ígéretet tromfolni kell.  Végül az nyerhet, aki többet ígér. Nincs kockázat, hiszen ha a kormánypárt marad, kezdődhet az újbóli padlássöprés, fordított helyzetben is. Hiszen már most is,  az osztogatás alapja az a jókora devizahitel, amit nem jó szántunkból vettünk fel.

Többen elemezték Jakab Péter visszaesését a versenyben. Egyetlen magyarázat, hogy mindenki szurkol a radikális ígéretekkel kampányoló politikusoknak. Ám valójában a nagy többség a békés átmenet híve, nem szeretnénk hídlezárásokat, lámpavasra akasztásokat és polgárháborús hangulatot. Nem ördögtől való ez az előzetes összekapaszkodás

Ahogyan várható volt, a szavazatszámlálás második napján már nem változtak jelentősen az erőviszonyok az ellenzéki előválasztáson. Dobrev Klára a szavazatok 35%-át kapta, Karácsony Gergelyt 27% támogatta, Márky-Zay Péter 20%-kal végzett a harmadik helyen.

A második nap fejleményei között csak az okozott kisebb meglepetést, hogy a fővárosi szavazatok végül nem hozták el Karácsony Gergely felzárkózását, sőt, a különbség kissé még nőtt is a két jelölt között.

Dobrev Klára főként a vidéki választókerületekben aratott fölényes győzelmeknek köszönhetően nyert, de végül a fővárosban sem szerepelt rosszul, több körzetben nyerni tudott. A szavazatok 34,76%-a támogatta a DK jelöltjét.

Karácsony Gergely végül 27,31%-ot kapott, kicsit még csökkent is a támogatottsága az első nap eredményeihez képest, a fővárosi kerületek nem tudták ellensúlyozni a gyengébb vidéki eredményeket.

Márky-Zay Péter a szavazatok 20,43%-át kapta, ez lett végül az előválasztás legnagyobb meglepetése. A miniszterelnökjelölt nagyon egyenletesen teljesített minden kerületben, vagyis az ország egész területén a harmadik legnépszerűbb jelöltnek mondható.

A másik nagy meglepetés a rosszul mozgósító jobbikos miniszterelnök-jelölt visszafogott szereplése. Jakab Péter a megszámolt szavazatok 14,1%-át szerezte meg, ez kissé jobb, mint az első napi részeredmény, de a népszerűségi viszonyokban ez alig jelent változást.

Fekete-Győr András eredménye a 3,4%, a második napon sem lett szebb. Az egyéni jelöltek támogatottsága alapján úgy látszik, hogy ő még a Momentummal szimpatizáló szavazókat sem tudta sikeresen maga mellé állítani.

Az előválasztást azért tartották, mert a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd úgy döntött, közösen indul a 2022-es országgyűlési választáson. Így a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt és egyéni képviselőjelöltek kiválasztására volt szükség. Az előválasztás első fordulóját szeptember 18. és 28. között rendezték meg, az egyéni jelöltek sorsa ezzel el is dőlt.

A DK 33, a Jobbik 28, az MSZP 18, a Momentum 15, a Párbeszéd 7, az LMP 5 helyen tudott győzni. Ez nem feltétlenül tükrözi az országos pártpreferenciát, hiszen szinte minden körzetben 2-3 jelölt küzdött a kölcsönös visszalépések eredményeképp, sőt, több helyen csak egy jelölt maradt.

Török Gábor politológus arra is felhívta a figyelmet, hogy az ellenzéki pártok végső parlamenti képviseletét alapvetően befolyásolhatja, hogy a biztos ellenzéki győztes választókörzetekben most ki nyert. Eszerint a DK 10, a Jobbik 3, az MSZP 6, a Momentum és a Párbeszéd 5-5, az LMP 1 mandátumot érezhet a zsebben.

“Nagy valószínűséggel a DK-é lesz a legnagyobb frakció a parlamentben (nyilván messze a Fideszé után). A Jobbik csak akkor közelítheti meg a DK-t, ha jövő tavasszal a vidéki (“billegőnek” mondott) körzeteiből sokat meg tud nyerni. Az MSZP túlél. A Momentum bekerül. A Párbeszéd sikerszázaléka a legmagasabb lesz. Az LMP-nek kelleni fognak a listás mandátumok a frakcióhoz.”

A miniszterelnök-jelöltség sorsa az előválasztás második fordulójában dől majd el. Az első forduló három legjobban szereplő politikusa vehet részt rajta, de mára már elég egyértelműnek tűnik, hogy a fő kérdés: lesz-e visszalépés annak érdekében, hogy Dobrev Klárát Karácsony vagy Márky-Zay legyőzze.

Az eredmények első pillantásra inkább Márky-Zay visszalépését valószínűsítik, hiszen Karácsony vidéken is jobban szerepelt nála és összességében közel 33%-kal több szavazatot gyűjtött az előválasztáson. Márky-Zay viszont azzal érvel, hogy a jobbikos és momentumos szavazatokkal együtt (amelyeket ő nagyobb eséllyel tud begyűjteni) sokkal erősebb, és a budapesti számai is jobbak a vártnál, nem mutatnak elutasítottságot.

A következő napok a lehetséges visszalépés körüli egyezkedésekkel telnek majd. Eben nem csak az elkötelezett támogatók lehetséges átszavazását fogják mérlegelni, hanem azt is, hogy a bizonytalanok széles táborát ki tudja jobban megszólítani.