A műtéti altatás az agy viselkedése szempontjából jobban hasonlít a kómára, mint az alvásra – azzal az óriási különbséggel, hogy a valódi kómával ellentétben teljesen visszafordítható. Ám ha ezt tudnák a betegek, valószínűleg felugranának a hordágyról, és elfutnának.
Emery Brown, a bostoni Harvard Egyetem idegtudósa, az altatás agyi mechanizmusainak szakértője – aki egyben az aneszteziológia professzora is – hallgatóinak azzal szokta demonstrálni az altatási folyamat sebességét, hogy a műtét előtt álló pácienseket megkéri: kezdjenek el 100-tól visszafele számolni. “Kevesen jutnak túl a 90-en. Elkezdik: 100, 99, 98, 97, ööö… 95, 94… 90… és itt vége szakad” – mesélte egy rádióinterjúban. “Azt gondolnánk, hogy számolni egyszerű dolog, de valójában nagyon is összetett, hiszen emlékezni kell arra, mit mondtunk épp az előbb, és fel kell tudni idézni a soron következő számot.” S mivel az altatószerek hatására az agy működésében meghökkentő gyorsasággal igen mélyreható változások lépnek fel, ez a hétköznapi feladat másodpercek alatt megoldhatatlanná válik.
Az altatás nem az agy kikapcsolása
A műtéti altatás, más szóval az általános érzéstelenítés a modern orvostudomány egyik sikertörténete. Az anesztéziának öt feladatot kell egyszerre ellátnia: a műtőasztalon fekvő betegnek eszméletlennek kell lennie; nem szabad emlékképeket őriznie arról, ami történik vele (“Egy nyitott szívműtét nem olyasmi, amire az ember később szívesen gondol vissza” – emlékeztet Brown); nem szabad fájdalmat éreznie; mozgásképtelennek kell lennie; és mindezek mellett a fő élettani paramétereinek – mint a pulzusszám, a légzés, a keringés, a testhőmérséklet – stabilnak kell maradnia.
Az aneszteziológusok a mai szerekkel és eszközökkel rutinszerűen hozzák létre ezt a rendkívül kényes egyensúlyi állapotot – a kiforrott gyakorlat nélkül lehetetlen volna, hogy csak az Egyesült Államokban mintegy 60 ezer műtéti altatást végezzenek naponta. Elég sokat tudnak már arról is, mi zajlik le ilyenkor: ismeretes, hogyan módosítják az altatószerek a viselkedésünket, hogyan bomlanak le ezek a vegyületek a szervezetünkben, sőt bizonyos mértékig az is, hogy milyen jelfogó molekulákhoz (receptorokhoz) kötődnek az idegsejtek felszínén. Rejtély azonban marad számtalan. Nem tudjuk például, pontosan milyen aktivitási mintázatot hoznak létre a különböző altatószerek az agyban. És az sem ismert, hogy ugyanaz az eredmény elérhető volna-e más, a betegek számára kíméletesebb, kockázatmentesebb módon.
Brown és munkatársai a bostoni Massachusetts Institute of Technology és a Harvard Egyetem labortatóriumaiban ezeknek a kérdéseknek eredtek a nyomába, amikor egészséges, önként vállalkozó alanyok agyi aktivitását figyelték meg az elektromos jeleket rögzítő EEG (elektroenkefalográf) segítségével az általános érzéstelenítés állapotában, illetve az altatásból való visszatérés közben.
Kiderült, hogy az altatás egyáltalán nem jelent egyet az agy kikapcsolásával. Míg egyes agyterületek csakugyan elhallgatnak, más területeken a sejtek közötti jelátadás “zajosabbá” válik, megint más kapcsolatok pedig a kommunikáció fokozott szinkronizációját mutatják – kicsit hasonlóan ahhoz, ami egy epilepsziás roham során történik. Brownék ezt a heterogén aktivitási mintázatot azzal magyarázzák, hogy az altatószer ugyanazt a receptort egyes agyterületeken stimulálja, míg másokon gátolja. Az régóta ismert, hogy a sejtek közötti társalgásban mind a zajszint növekedése, mind a szinkronizáció – kiterjedt idegsejt-csoportok aktivitásának összehangolódása – a tudat elvesztéséhez vezethet; a tudatkikapcsoló hatáshoz tehát egyáltalán nem szükségszerű, hogy az érintett agyterületek valamennyien inaktívak legyenek.
A műtéti altatás közelebb áll a kóma állapotához
A kutatók szerint az altatásban lévő ember EEG-mintázata lényeges hasonlóságot mutat a kómába esett betegek agyi elektromos jeleivel, miközben határozottan különbözik az egészséges alvásra jellemző EEG-képtől. A műtéti altatás és a normális alvás közötti eltérés már a tapasztalat szintjén is nyilvánvaló: az alvót még a legmélyebb álmából is fel lehet rázni, míg a műtét alatt – szerencsére – a test legérzékenyebb területein folytatott vagdosásra sem ébred fel a páciens.
“Amikor alvásról beszélünk a műtétre váró betegnek, tulajdonképpen eufemizmussal élünk. De gondoljanak csak bele: betolnak valakit a műtétre, és én azt mondom neki, hogy mindjárt kómába ejtem – valószínűleg felugrik a hordágyról, és elfut! Én mégis azt gondolom, hogy őszintén kell beszélni. Alaposabban kell tájékoztatni az embereket” – nyilatkozta Brown. – “El lehet ezt magyarázni: nézze, a műtéthez általános érzéstelenítésre és nem alvásra van szükség, a fentebb részletezett okokból. Én eljuttatom ebbe az állapotba – de ki is hozom onnan!”
A kutatók abban bíznak, hogy az általános érzéstelenítés élettanának jobb megértése a kómában fekvő betegek “visszahozásához” is segítséget nyújthat. “Ha értjük, hogyan válaszol a kómában lévő agy a külső ingerekre, megtalálhatjuk a módját, hogy kapcsolatot teremtsünk vele. Tételezzük fel például, hogy valaki korábban teniszező volt, és tudjuk, hogy a teniszezők agyának melyik területe aktivizálódik akkor, amikor a szervára gondolnak. Arra kérjük tehát a beteget: ha hall minket, képzelje el, hogy most szervál – és figyeljük, hogy a kérdéses agyterület aktivitása fokozódik-e. Így egy olyan beteg is kitörhet a teljes némaságból, aki a hagyományos módokon éppen képtelen kommunikálni.”
Depressziót elűző altatószer
Az altatószerek hatásmechanizmusának mélyebb ismerete további ígéreteket tartogat. Brownék és mások is megfigyelték, hogy a ketamin nevű, más altatószerekkel kombinációban használt szer valójában nem lenyomja, hanem éppen felpörgeti az agytevékenységet. A ketamin tehát az agy túlaktiválásával éri el az eszméletvesztés állapotát, de “útközben” hallucinációk, euforikus állapot és testen kívüli élmények is felléphetnek (ami miatt e vegyület népszerű egyes droghasználók körében).
A National Institute of Mental Health tudósai által végzett kísérletsorozat rámutatott arra, hogy a ketamin extrém alacsony dózisban adva azonnali kedvező hatást gyakorol a krónikus depresszióban szenvedő betegek kedélyállapotára. “Ez rendkívül izgalmas fejlemény – kommentálja Brown -, különösen, hogy a kísérletben részt vevő betegek 70-80 százaléka majdnem azonnal jobban érezte magát, és jelen pillanatban nem ismerünk más olyan szert, amelytől egy krónikusan depressziós beteg állapota azonnal javulna.”
