Camilla, cornwall-i hercegnő személyes jelenlétében szellentette el magát Joe Biden a glasgow-i klímacsúcs egyik előkelő rendezvényén, amely a beszámolók szerint oly hosszú, oly hangos volt, és eltéveszthetetlenül az amerikai elnökből rottyant elő, hogy azt képtelenség volt figyelmen kívül hagyni. A brit sajtó szerint az elnöki puki rossz üzenet a kibocsátás csökkentésért és a klímavédelemért küzdő rendezvény számára…
Szinte már komikus ez a történet. Mintha ez lett volna a mostani klímacsúcs legfontosabb eseménye. Igaz, hogy a szerencsétlen jeges macik alatt olvadoznak a jéghegyek és a pingvinek élőhelyei is beszűkültek miközben az óceánok vízszintjének emelkedése következtében part menti nagyvárosok kerülnek, víz alá másról sem beszélünk, mint hogy a nyolcvan esztendős amerikai elnök nyilvánosan szellentett egy nagyot. Hiába ebben a korban megesik az ilyesmi, sokaknál még fiatalabban is kerülnek ilyen kínos szituációba.
Nos, nem ismerem ezt a bizonyos hercegnőt, de egy biztos bármennyire is nagyot szólt ez az elnöki hátsó én a helyében nem teregettem volna ki. Több okból. Szemérmességből, s a jó ízlés okán sem. Önmagára nézve is kellemetlen, hogy neki kellett ezt közvetlen közelről elszenvedni.
A lényeg az, hogy a Fehér Házban egyetlen egy kolléga se tett fel kérdést ezzel kapcsolatban az elnöki szóvivőnek. Egyetlen újságíró se kérdezte meg, hogy miért nincs hangtompítója Biden tomporának.
Különben erről jut eszembe, hogy volt egy erre hajazó történetünk a miskolci Kossuth utcai általános iskola negyedik osztályában. Azért tudom ilyen pontosan, mert akkor kezdtünk oroszul tanulni. S egy ilyen fárasztó „kagdá igyos” órán Molnár Sanyika balközéptájon elengedett egy hangos békegalambot. Csupa fiú osztály, jómagam nyolcadikig nem is tudtam milyen lehet koedukáltba járni. Molnár Kálmánné orosz tanárnő megfeledkezhetett arról, hogy belőle sem az egérke viszi ki a pukit, így alaposan felfortyant. Személyes sértésnek vette, még talán az megfordulhatott a buksijában, miért éppen egy orosz órán történik ilyesmi. Nincs e benne valamilyen politikai célzatosság. Jó negyedórán át kiabálta, ki volt az, álljon fel… Ma már úgy emlékszem erre vissza, hogy mindannyian csipkedtük magunkat, tartottunk a nevetéstől. Lehajtott fejjel, lesütött szemmel meredtünk magunk elé. A mai eszünkkel talán megtesszük, hogy mindannyian egyszerre felállunk, s magunkra vállaljuk. Sajnos akkor ez egyikünknek se jutott eszébe.
Gondolkodom mi lett volna Sanyikával, ha feláll és bocsánatot kér. Szerintem tanárnő beírta volna az ellenőrzőjébe, hogy a kedves gyermekük egy pukival zavarta meg az orosz óra csendjét. Se több se kevesebb. Határozottan állítom, hogy a szünetben már nem foglalkoztunk ezzel, s senki nem tett semmilyen megjegyzést az osztálytársunknak. Mert még létezett egy diszkrét tapintat egymás iránt mindannyiinkban. Nem gondoltuk, hogy bármilyen szégyenérzetet keltsünk benne.
Sajnos az amerikai elnököt nem kíméli a világ. Arathat ő már bármilyen óriási politikai sikert, összebékítheti a palesztinokat a zsidókkal, nullára csökkentheti az amerika széndioxid kibocsájtását, mindhibába. Ő már csak az a pukis elnök marad aki egy hercegnő orra alá engedte azt amit nem kellett volna.
