Százezer látogató a Miskolci Állatkertben

 

 

Bár nehézségekkel indult a 2021-es esztendő, hiszen az állatkert négyhónapos kényszerű zárva tartással kezdte az évet a covid járvány miatt – azonban a dolgozók eredményes munkájának köszönhetően – a 2020. évi 80.000 után, most 100.000 látogató kereste fel májustól december végéig a Vadasparkot.

 

Az újranyitással csaknem egyidőben – Európai Uniós támogatással – befejeződött a valaha volt legnagyobb beruházás is. Ennek keretében már május 1-jétől új fogadóépület köszönti a felújított, ikonikus kapu mellett a látogatókat. A fejlesztés leglátványosabb eleme azonban minden bizonnyal az afrikai kunyhót imitáló Száhel bemutató, amely egyebek mellett az oroszlánok otthonául is szolgál. Ráadásul 2021-ben nem csak, hogy bemutatkoztak az állatkert első oroszlánjai, de még ebben az évben világra jöttek az első miskolci születésű oroszlánkölykök is.

 

Az oroszlánokon kívül is érkeztek új állatok a Vadasparkba. Szintén a Száhel lakói lettek a sivatagi hiúzok és a harlekinfürjek. A korábbi Afrika-házba tobzosfarkú gyíkok költöztek be, a dél-amerikai papagájokat felvonultató röpdébe pedig pávua aratingák. Új egyeddel bővült az örvös mangábé csapat is, valamint egy kétpúpú teve csődör érkezett a kancák mellé.

 

Az érkezők mellett távozók is voltak, hiszen míg a fehérpamacsos selyemmajmok és kéktorkú tragopánok hazai állatkertekbe kerültek, addig voltak nagy útra indulók is: egy Bennett-kenguru egészen Belgiumig, míg Touran, az állatkert elsőszülött perzsa leopárdja Izraelig utazott, hogy ott alapítsanak saját családot.

 

Az állatkert fontos feladatának tartja, hogy a hozzájuk érkezők, különösképp a felnövekvő ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét felébresszék. Ennek keretében 2021-ben is több mint ezer gyermek vett részt a tematikus zoopedagógiai foglalkozásokon, míg a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületével közösen szervezett nyári táborban mintegy 300 gyermekkel ismertették meg az állatkert lakóit.

 

Évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend az állatkert támogatói körében a jelképes örökbefogadás. 2021-ben több, mint százhúszan választották ezt a támogatási formát, amely sok esetben kiváló ajándékot is jelentett az örökbefogadók számára is. A legnépszerűbb állatkerti lakók, mint az oroszlánok, szurikáták, mosómedvék és barnamedvék mellett örökbefogadóra leltek az aranysakálok, a kulánok, a cigányrécék és a sisakos kaméleonok is.