Hamisan vádolt késeléssel két 22 éves nő egy fiatal férfit – nem tudták megvezetni a zsarukat
P
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt két 22 éves ludányhalászi nővel szemben, akik egyikük volt barátját hamisan vádolták meg késeléssel.

2021 júniusában a két barátnő együtt italozott, közben egyikük elpanaszolta, hogy volt barátja telefonon zaklatja őt. Megbeszélték, hogy megleckéztetik a férfit, ezért egyikük felhívta a segélyhívót, és kihívta a rendőrséget azzal, hogy barátnője volt párja késsel megtámadta őt. Hogy szavainak hitelt adjon, mire a rendőrök megérkeztek, egy késsel megvágta saját karját.

A rendőröknek elmondta, hogy a férfi őt hibáztatta azért, amiért barátnője elhagyta, a szóváltás hevében előkapott egy kést, hadonászott, majd amikor védekezésképp maga elé emelte a karját, megvágta.

Barátnője az általa elmondottakat megerősítette a rendőrségnek, ezért a férfi ellen büntetőeljárás indult.

A nyomozás már közel két hónapja tartott, amikor a két nő – tettüket megbánva – feltárta az igazat, elmondták, hogy a férfi a bejelentett időpontban nem járt a falujukban, és nem bántalmazta a bejelentőt.

Az ügyészség a cselekményüket az eljárás során megbánó fiatalok ellen – az akár három év szabadságvesztéssel is büntethető – hamis vád bűntette miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járásbíróságon.

A hamis vád miatti büntetés korlátlanul enyhíthető, ha a vád hamisságát az elkövető az eljáró hatóságnak feltárja, ezért az ügyészség a bejelentővel szemben közérdekű munka, a barátnőjével szemben pedig pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Nem éppen találomra választottam ki ezt hírt. Amikor ilyen hamis vádra

felbujtott tanúkról hallok, eszembe jut, akár akarom, akár nem, a saját

ügyem. Jómagam ugyanis ugyancsak két vagy még több ilyen mindenre

kapható személy hazugságának köszönhetem a nem éppen derűs

napjaimat. Bár a rendőrség már jó néhányszor nekifutott az ügy feltárásának

az előzmények kiderítésének, ám végül semmit nem csináltak. Talán most.,

Az meg, hogy az ilyen jóindulatú emberek büntetése korlátlanul enyhíthető

nem jól hangzik. Tudomásom szerint a törvényt legalább annyi büntetést szabhat

ki rájuk, amennyit a hamisan vádolt személyre róttak. Esetemben ez a procedúra

négy éve tart, részemről már négy ilyen vidám esztendőt kívánok számukra. Pontosan

olyat amit ők okoztak nekem.