ujkelet.live

A Sky Dew légiriasztó rendszert kedden ünnepélyes ceremónia keretében a Védelmi Minisztérium hivatalosan is átadta a légierőnek, és megkezdte operatív tevékenységet a rendszerrel azonos nevű légierő-egység alatt.

Az Izraeli Védelmi Erők szerint a Sky Dew, a maga nemében az egyik legnagyobb a világon, amelyet fejlett légi fenyegetések, például az iráni drónok és robotrepülőgépek valamint nagy hatótávolságú rakéták észlelésére és azokra való riasztásra fognak használni.

Az izraeli légierő parancsnoka, Amikam Norkin vezérőrnagy üdvözölte az új rendszert, mondván, „felkészültebbé teszi a légierőt, és segíti küldetésében – a biztonság fenntartásában Izrael egén”.

Izraelnek már van radarrendszere a fenyegetések észlelésére, de az új aerosztát célja, hogy kiegészítse és javítsa a meglévő képességeket az érzékelők nagy magasságban történő elhelyezésével.

A radaralapú rendszer bevetése az izraeli légierő általános erőfeszítésének része, hogy javítsa az ország légvédelmét, különösen északon.

,,A magasított érzékelőrendszer jelentős technológiai és működési előnyt biztosít a fenyegetések korai és pontos észleléséhez” – mondta tavaly novemberben Boaz Levy, a rendszer fejlesztésében közreműködő Israel Aerospace Industries vezérigazgatója.

,,Ez a technológia növeli a légi megfigyelési kép megbízhatóságát, és növeli a hatékonyságot számos célponttal szemben” – mondta.

A Sky Dew aerosztátot az Izraeli Rakétavédelmi Szervezet és az Egyesült Államok Rakétavédelmi Ügynöksége közös vállalkozásában fejlesztették ki több éven át. Az elmúlt hónapokban a rendszer végső tesztelésen esett át, és előkészítették az Észak-Izrael feletti operatív bevetésre.

Az izraeli hadsereg attól tart, hogy az elkövetkező években próbára tehetik ezt a fölényt, mivel iráni gyártmányú és tervezésű drónok és robotrepülőgépek árasztják el a Közel-Keletet, amik nagyobb veszélyt jelentenek Izraelre, mint azok az egyszerű rakéták, amelyekkel a térség terrorcsoportjai eddig rendelkeztek.

E fenyegetés fényében az Izraeli Védelmi Erők teljes, állandó védelmi lefedettséget kíván biztosítani Észak-Izrael légtere felett a következő két éven belül, és azt tervezi, hogy végül kiterjeszti az egész országra.

Hétfőn reggel a Kan közszolgálati műsorszolgáltató nyilvánosságra hozta, hogy a február 14-én két Iránból indított drónt, amelyeket egy amerikai vadászgép lőtt le Irak felett, arra szántak, hogy izraeli területen robbanjanak fel.

Múlt hónapban a Kan arról számolt be, hogy a védelmi szervezet dróntámadás lehetőségére készül Iránból, és becsléseik szerint az erre irányuló kísérletek folytatódni fognak.