Kösöntyű – rendező: Kerényi László – az M5 is sugározza április 18-án este hat órától  és 19-én reggel kilenc órától

 

Közreműködtek: Dozsnyák Péter és Barátai Zenekar

Esztenás Zenekar

Pál István Szalonna és bandája

55perc

2018

 

A Kösöntyű Néptánc Együttes 2003 áprilisában alakult Miskolcon, a Lévay József Református Gimnáziumban. Az együttes tagjai természetesen az iskola és a diákotthon tanulói.

Elsősorban az iskolai rendezvényeken szerepelnek, de mellette nagyon szívesen megmutatják magukat egyéb alkalmakon is. Az iskolában számtalan táncház, és egyéb táncos események megszervezésében jeleskednek.

Részt vesznek nyári tánc táborokban, országos táncház találkozókon, fesztiválokon, adománygyűjtő megmozdulásokon.

Az együttes iránymutató jelmondata, amellyel Kodály Zoltánt idézik: „a tűznek nem szabad kialudnia!”