





Az ÉSZAKERDŐ Zrt. hatodik alkalommal fogadja a Zempléni-hegység erdeit felfedezni kívánó fiatalokat és kísérőiket az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Statek Kft. közreműködésével rendszeres mezőgazdasági összeírást hajt végre „Egyéni gazdaságok decemberi összeírása, 2021” elnevezéssel,...
Elindult az Élet menete Budapesten vasárnap délután. A Dohány utcai zsinagógától a sófár hangjára induló tömeg a Károly körút – Deák tér –...
Hiába a szőke nős viccek: a KSH által kiadott, még a 2014-es adatokat feldolgozó Közlekedési baleseti statisztikai évkönyve is egyértelművé teszi, hogy a...
Kanyóg Miklós Miskolc egyik legismertebb lokálpatrióta polgára aki az idén megszervezi a lecsófesztivált – olyan nagy élelmiszer kereskedő cégeket keres, amelyek patronálnál, szponzorálnák...
Tisztelt Ügyfelünk! Szeretnénk megnyugtatni, hogy hetek óta mindent megteszünk annak érdekében, hogy minimalizáljuk a fertőzésveszélyt, és továbbra is biztosítani tudjuk működésünket – különösképpen...
Reggelenként Britz néninél kezdtem a szomszédolást. Törékeny, madárcsontú, sötét kendős néni volt. Számomra ő jelentette a nagyit, mert szüleim felmenői, rokonsága nem élte...
Drága édesanyám akár az emeletről is utánam kiabált – van nálad zsebkendő. Persze, hogy volt , hiszen el se felejthettem volna, Ő gyömöszölte...
A mai napon írta meg a középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériuma...
2022. 01. 13., cs – 09:08 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrség befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben egy férfi kirabolt egy...
Új fordulat a szabálysértési ügyben. Akik károgva figyelik a fejleményeket, most megtudhatják, megkaptam a CD felvételt az adott időről. Az ottani térfigyelő kamerák...
Elég különös módon, lefejezték a magyar sajtó zászlóshajóját. Különböző közlemények láttak napvilágot ebben a témában. Bár nem kellene, magam is véleményezem. Joggal, hiszen...
Vannak hírek, információk amelyek hallatán jobb lenne meg se szólalni. Kussolni kellene. Ám csak elmondom, most írják, hogy OKJ képzéssel hat hónap alatt...
A ma 70 éves orosz elnök gondolkodására és tetteire ha mentséget nem is, de magyarázatot kínálhat a gyerekkora. A gyerekkori barátok és az...
„Európai minimálbért, és uniós védelmet minden magyar dolgozónak!” címmel az ATV Start című műsorának 2019. május 20. napján adott interjúban tévedésből...
A Belügyminisztérium Személyügyi Helyettes Államtitkársága hátrányos helyzetű fiatalok számára rendvédelmi pályát népszerűsítő tábort szervez 2018. július 15-20 között, Remeteszőlősön az Adyligeti Rendészeti Szakgimnázium...

